Az évek felosztása
Ami
az egész planétára jellemző az a 10 hónapos év. Egyenként 35 naposak
a hónapok. Könnyen kiszámítható, hogy egy év Amadoxon 350 nap. Ennyi
idő kell, hogy a bolygó megkerülje a napját. Erre a legtöbb intelligens
faj hamar rájött, s ezért az évek számítása egységesen 10 hónapban mérve
történik, azonban a hónapok neve, minden országban és minden fajnál
különböző.
Faghama történelme nem túl bonyolult, az egyedüli dolog, mely
értékessé tette valamennyi faj szemében, az a következő. Dacára, hogy
meglehetősen kiesik a középkontinens körzetéből, a bolygó ezen területén
halmozódott fel a legtöbb mágikus esszencia, még az Istenek Kora alatt.
Talán ezért menekültek ide a sárkányok is, miután veszélybe került fajuk
fennmaradása a többi földrészen. Aztán egyre több faj fedezte fel a
lehetőséget eme távol eső kontinensben. Az óriások, az elfek, a törpék
és végül, az emberek. Orkok, csak a Káosz betörésekor kerültek a földrészre,
és nem is igazán szaporodtak el. Annál inkább gyakoriak a trollok, gyíkemberek,
goblinok, kígyóemberek, és hasonló embergyűlölő fajok.
Természetesen
Fatum világán semmiben sem lehetünk biztosak.
Élnek itt jó gyíkemberek, jóságos
goblinok, gonosz törpék, és sötétlelkületű
elfek is.

Faghama
Történelme
Óisz.
1-338-ig és G. u. 1-tól 856-ig
Az
Ó időszámítást (Óisz.) természetesen az újabb kor tudósai találták ki. Ez akkor ugyanúgy az
Új Kor volt, mint a középkontinensen. Az önállósodás, majd később a
Garhagai Katasztrófa azonban szükségessé tette a változtatások bevezetését.
Az öt ország közül csak Karlok, és Bardia vette át a G. u. jelölést,
Kibongdongiában és Pershipániában saját időszámítási rendszert dolgoztak
ki az ott élők (a nomádok meg mindig is sajátos időszámítást alkalmaztak),
ezeket a későbbiekben ismertetjük.
Óisz.:
1 (U. K. 1/B. K. 3567)- a teráni időszámítás szerint) - Innocar kiköt 1000 hajójával, melyeken körülbelül 200.000 menekült utazik Edorathból.
Letelepednek a Sárkányfog szigetektől délre, a beltenger keleti
partján. Egy részük hamarosan város építésébe fog, amit a közelben élő
sárkány tiszteletére Garhagának neveznek el - a szó jelentése:
sérthetetlen. Kisebb csoportok - úgy 50-60.000 fő - északra és délre
vándorolnak tovább megfelelőbb szállást keresvén.
10-25
- a teráni (edorathi) menekültek, akik különváltak
a Garhagaiaktól, letelepszenek a mai Agha északi részén,
és Ashfa déli részén.
32
- kihalnak a Kék Sárkányok
42
- északon egy bizonyos nép, a kibongdongok létrehozzák önálló
országukat, 15 legnagyobb törzsük egyesítésével
50
- az ősmágusok csatája, R'et-Nom kialakulása
56-66
- törpe-elf háború északon
60
- a Durengari törpék harca az utolsó Alkony Erdei
trollokkal
61
- Innocar trónfosztása, az Innocar Legendakör keletkezése.
A vezér elrejti kincsét, mielőtt saját
főpapjai végeznének vele. A vég 96 évesen éri.
83
- Lerlakon mindössze 15 összeírt sárkánypéldány
marad, köztük Garhaga, Warvey, Shokue, Sacnew
85
- a mai Draco'Ner és Sisrakyl benépesítése,
főbb városok alapítása
88
- a sárkányölők idejének kezdete
112
- a pershipek elkezdik felépíteni Zormorg erődjét,
jelentése: Ne közelíts!
130
- Garhaga legyőzése, kihalnak a Vörös Sárkányok,
a Garhagai sivatag létrejötte, Garhaga elnéptelenedik,
az emberek lassan vagy északra, vagy délre vándorolnak
135
- kihalnak a Zöld Sárkányok
138
- megszületik Garagok, az utolsó Fekete Sárkány
140
- gyíkember mozgolódások a beltenger félszigetein, és a Gyűrű Hegység
nyugati tagjain
150
- Karlok létrejötte északon
184
- Shoan Cacney születése
207
- Cacney mágustanonc titokzatos viszonyba keveredik a sárkányokkal
224
- az északi emberek megalapítják Senot városát
248
- Oell alapítása, ez a mai Dodaltyn
270
- az oelliek egy része új várost alapít
délebbre, s ezt is Oellnek nevezik el, ekkor kapja az első
város a Dodaltyn nevet, mely a rablók városát
jelenti az ősi garhagai (azaz az edorathi/teráni módosult
nyelven). Kezd kialakulni azonban az új keverék nyelv.
288-310
- a III. Sárkányháború, a sárkányok
utolsó erejükkel próbálják védeni
északi otthonaikat a kíváncsi emberek ellen
338
- kihalnak a Fehér Sárkányok
G.u.:
1 - Bekövetkezik a Garhagai Katasztrófa. Az utolsó két Fekete Sárkány,
felhasználván valamennyi ősük mágikus esszenciáját ezer évre teljesen
lakhatatlanná teszi a Gyűrű Hegység déli részét, a beltengert, valamint
lerombolja Asgar, Garhaga, és Necratos városait, ezzel mintegy négyszáz
évvel veti vissza az emberi civilizációt. A cél a sárkányok hazájának
izolálása.
2
- Chyton alapítása
17
- a garhagai emlékmű építése
28
- a Nagy Áttörés, Senot népe találkozik az Oelliekkel, az I.
Szövetség megalapítása
46
- Agha jelenlegi határainak kiterjesztése
48
- Rahnír alapítása
50
- a kibongdongok kémeket küldenek délre
52-66
- az I. kibongdongi háború
67 - a senoti kiképző bázis létrehozása
71
- az Északi Fal építésének kezdete
81
- Faymey alapítása
90
- a domblakó barbárok első mozgolódása
100
- Gavant alapítása
101
- kalóztámadás Rahnír ellen
103-113
- az I. pership háború
104-108
- a II. kibongdongi háború
114
- I. Sathorraf trónra kerül, innentől számítjuk az újkori dinasztiákat
115-118
- az I. háború Karlok és Pershipánia között
116
- a II. Szövetség létrejötte
117-122
- a III. kibongdongi háború. Az Északi Fal befejezése
132
- I. Sathorraf átteszi székhelyét Oellbe
135
- Zormorg építése befejeződik Pershipániában
152
- II. Sathorraf megindítja a Déli hadjáratot
179
- Mocsárvár alapítása
189
- I. Dogareth túljut Garhagán, Keymorl hódoltatása
190
- Sog és a nyugati partok hódoltatása
191
- Draco'Ner hódoltatása
193
- Rakon hódoltatása, a keleti offenzíva megindítása
195
- Sisrakyl csatlakozása a III. Szövetséghez
197
- a rakoni lázongás
198
- Ashfa csatlakozása, I. Dogareth átteszi a mindenkori király székhelyét
Faghama ezen szegletébe
199
- Alsó Draco'Ner meghódítása
200
- ork háború Pershipániában, a zormorgi mészárlás
201
- Merch csatlakozása a III. Szövetséghez
206-210
- megkezdődik Bardia meghódítása
207-218
- a II. pership háború
212
- trónra kerül III. Sathorraf
232
- I. Saltume trónra kerülése
250
- létrejön a Cin Hagay (a Felsőbb Kör), Shoan Cacney mágus indítványozására
266
- Kolbenurus egyeduralma Chytonban
283-288
- IV. Sathorraf nyugati hódításai: Feymorl, Catosar, és Xavond Faghamához
csatolása
303
- kalóztámadás Alsó-Draco'Ner ellen
305
- Faghama határainak rendezése, végvárak építése
306
- népfelkelés Bardiában, a III. Szövetség létrehozása
329
- a sámánok háborúja a déli szigetvilágban
333
- VI. Sathorraf indítványozására létrejön a Holdfény Tanács
337
- Talemann megalapítja a Druidák rendjét
345
- Kolmer Herrus megalapítja a vendelvenes hitvallást
375
- újabb lázadás Bardiában
390
- Karlok támadása a Kibongdong Birodalom ellen
400
- az elfek kivonulása, több ezer elf hagyja el a kontinenst
és hajózik el nyugatra Qen' Gallen felé
410
- Bergold Fayanus létrehozza a Garthar-rendet
430
- R'et-Nom trolljait egyesíti egy Aldbaar nevű vezető. Ezután minden
megmaradt troll neki engedelmeskedik, elkezdik felépíteni Vulganát,
melyet egyetlen nagy sziklahegyből vájnak ki
435
- befejeződik Vulgana felépítése, troll
támadások Gavant és Faymey ellen
451
- a keleti nomádok betörnek Aghába, és a Kibongdong
Birodalomba
476
- Morduk kán kerül hatalomra keleten, aki megfogadja,
hogy szétmorzsolja a Pership Birodalmat
481
- a pership véres esztendő
492-496
- a Vér háborúja
511
- gnollok érkezése felső Lerlakra
515
- Kis Trelevo belefullad a Kunoba, miközben hadjáratot vezet a Barbár-Dombok
közé
527
- Karlok szövetségre lép a keleti nomádokkal,
hogy módszeresen támadják Zormorgot, azonban
a túlbuzgó nomádok inkább behatolnak Karlokba
és kifosztják az országot
529
- troll támadás Gavant és Faymey ellen
552
- a IV. Szövetség megalakulása
565
- az Anthalosok kiválása a Vendelvenesek közül
568-85
- a XXXIV. háború Karlok és Pershipánia között
611
- Bolbeus új tanokat hirdet, és saját
rendet hoz létre, mely különválik az Anthalosoktól
621
- Aldbaar újabb támadása Gavant ellen, egy hét ostrom után, vérző
orral távoznak a trollok
622
- XIV. Sathorraf trónra kerülése
650
- Oell védelmi várossá szervezése
681
- Oell ostroma - pershipek
688
- Berlane gu Ahhat meghal egy vadkanvadászat során
695
- Draco'Ner hadibázissá alakítása, Lew Noy születése
732
- megalakul az Éjhívők szektája, I. hadjárat a Gyilokmocsárba,
offenzíva vezető: Faymey
751
- Sargus Doelon megalapítja a Szent Vendelvenes lovagrendet
755
- a II. hadjárat a Gyilokmocsárba, offenzíva vezető: Faymey
756
- Druidák háborúja a Sötét Elfekkel az Alkony Erdejében, Aldbaar hadjáratot
vezet Sitassába, de egy kígyósámán halálvarázst mond rá, mely lassan
emészteni kezdi belülről a szervezetét,
768
- a III. hadjárat a Gyilokmocsárba, az offenzívát Gavant vezeti
769
- cenzúrázva
770
- az Alvilág hívők szektájának megalakulása
789
- cenzúrázva
790
- XXI. Sathorraf újabb hadjáratot hirdet a gyíkemberek ellen
794
- a IV. hadjárat a Gyilokmocsárba a gyíkemberek ellen, az offenzívát
Faymey vezeti
795
- cenzúrázva
800
- cenzúrázva
804
- az V. hadjárat, a Gyilokmocsár gyíkemberei ellen, a hadjáratban
elsősorban Faymey vesz részt
806
- Woyass Blesyblue születése
807
- Nanc Scalard és Aarard Scalard születése
809
- a haditechnika robbanásszerő fejlődésnek indul, többek között megjelenik
az ágyú
812
- Shoan Cacney kiterjeszti a Cin Hagay fennhatóságát egész Faghamára,
egyben eléri az eddig ismert legnagyobb varázstartományt, főszellemidéző
lesz belőle
819
- a hajózás terén hatalmas változások mennek végbe
822
- Wyak Hon Senot kormányzója lesz
824
- a Sors Ura csatát vív Yeppukuval, és a Sors istene marad alul, megszületik Wacumunus
828
- Woyass Blesyblue Senot főbírája lesz
829
- Woyass Blesyblue Senot kormányzója lesz
832
- Part Scalard születése, Nanc Scalard halála, a Sors Ura elfogatja
Kostric Scalardot
834
- a Sors Ura "meglátogatja" Woyass Blesybluet és megteszi amadoxi
helytartójává
835
- Aarax Scalard (Gre'ang Rank) születése, Aarard Scalardot meggyilkolják
836
- Woyass felépíti a Templomot és bebörtönzi
Kostric Scalardot
837
- Jessica Blesyblue születése
838
- meghal Part és Rank anyja
839
- gyíkember támadás Zaltora szigete ellen
840
- a Sors Ura újabb titkos szektákat alapít Aghában
843
- kibongdongi támadás Karlok ellen, Faghama segédcsapatokat
küld szövetségesének
845
- örökösödési háború Karlokban
847
- kihal a Sathorraf-dinasztia, XXIII. Sathorraf felesége, Xyxinaxia'de
Syca lesz a királynő
850
- a faghamai erők visszaverik a főváros ellen
intézett pership támadást, a zormorgi fegyvernyugvás
851
- Xyxinaxia királynőt a legtöbb ország elfogadja
törvényes uralkodónak
852
- a VI. hadjárat a Gyilokmocsár gyíkemberei ellen, az offenzívát Senot
vezeti, a Morg'hatari Torony pusztulása, a Gyilokmocsárbeli gyíkemberek
visszahúzódnak
853
Feloldozás 5 - Rank elindul világot látni
Feloldozás
9 - feltűnik egy Fekete Sárkány, s a Shokue préri északi végében lévő
falvakat pusztítja
Feloldozás 30 - Part Scalard megszabadítja a világot az utolsó
sárkánytól, ekkortól kezd terjedni hírneve Aghában
855
Feloldozás 8 - egy elf század Negan Redds kapitány vezetésével
elindul, hogy megdöntse Aldbaar hatalmát, kudarcot vallanak
Magány
16 - a Káosz csapatai partot érnek Rahnírnál
Magány
17 - Rahnír ostroma
Magány
18 - a Káosz seregei befészkelik magukat a Koponyaszirtbe
Magány
22 - a Káoszcsapatok megszállják a Barbár Dombokat és a Sírpusztát,
az első vesztes csata, a IV. Szövetség egyesített csapati alulmaradnak
Magány
23 - Rank átáll a Káosz csapatok oldalára
Magány
25 - csata a Sírpusztán, a Rend erői alul maradnak
Magány
30 - az Alkony-erdei csata, a Rend alul marad
Magány
32 - elesik Rahnír, átnevezik Wordenssé
Magány
35 - a Hajnal-hídi csata, a Káosz veszít, a határ a Kuno lesz, északi
Texek építése
Vérbosszú
30 - a Káosz papokat juttat át a Rend területére, hogy minél több
embert térítsenek be
856
Feloldozás 9 - Rankot elfogják Velendben
Feloldozás
12 - Rank felgyújtja Velendet
Feloldozás
16 - Part Scalard Káoszlényekkel csatázik, egy északi faluban
Feloldozás
29 - Woyass megbízza Part Scalardot Rank elfogásával
Magány
4 - Part Scalard és Gre'ang Rank találkoznak az Alkony Erdejében
Magány
8 - Part találkozik Wacumunussal
Magány
15 - Part Scalard megöli Aldbaart, a trollok királyát
Magány
16 - Rank elrabolja Jessicát
Magány
21 - Part megérkezik az Őrszemhegyhez
Magány
30 - Rank megtudja, hogy ő és Part féltestvérek
Magány
31 - Rank újra Senotban van
Magány
35 - Part és Rank újra találkoznak Fortaxban, megtudják az igazságot,
és hogy a Scalard család egyik legnagyobb ellensége Blesyblue kormányzó
Megbocsátás
1 - elpusztul Voclu, a vízi szörny
Megbocsátás
3 - Part és Rank elérnek Rogaratba
Megbocsátás
4 - Part és Rank megtalálja a Zöld lovag, Xaron búvóhelyét
Megbocsátás
5 - Calrem, az utolsó sentinel is elpusztul
Megbocsátás
6 - meghal Woyass és Jessica Blesyblue, valamint Kostric Scalard,
a Sors Temploma elpusztul, Part és Rank délre távozik.
Hamarosan
következik a Barbárok Korának leírása...

A
Faghamai naptár
TAVASZ |
NYÁR |
ŐSZ |
TÉL |
I.
Újjászületés hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
IV. Magány
hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
VII.
Vérbosszú hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
X.
Elmúlás hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
II.
Rianás hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
V.
Bocsátás hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
VIII.
Feledés hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
|
III.
Feloldozás hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
VI.
Merengés hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
IX.
Közöny hava
| 1 |
8 |
15 |
22 |
29 |
| 2 |
9 |
16 |
23 |
30 |
| 3 |
10 |
17 |
24 |
31 |
| 4 |
11 |
18 |
25 |
32 |
| 5 |
12 |
19 |
26 |
33 |
| 6 |
13 |
20 |
27 |
34 |
| 7 |
14 |
21 |
28 |
35 |
|
|
Piros
dátumok: fontos ünnep nem csak Faghama, de az egész létsík
szempontjából, pl.: Rianás 35 - tavaszi nap-éj
egyenlőség, 88 nap a nyári napfordulóig, 87 nap a téli
napfordulótól, a nap 5:30-kor kel, 18:00-kor nyugszik. Vérbosszú 35 -
őszi nap-éj
egyenlőség, 87 nap a nyári napfordulótól,
88 nap a téli napfordulóig. Megbocsátás
18 - nyári napforduló, a nap 3:30-kor kel, 20:00-kor
nyugszik. Elmúlás 18 - téli napforduló,
a nap 7:30-kor kel, 16:00-kor nyugszik.
Zöld
dátumok: A Sors Gyermekei szempontjából
fontos események. Megbocsátás 6 - Jessica Blesyblue
születésnapja. Vérbosszú 29 - Part Scalard
születésnapja, Elmúlás 15 - Gre'ang Rank
születésnapja.
A
Sors Gyermekei Feloldozás 9-tő;l Megbocsátás 6-ig játszódik.
Senot
kormányzói
Faghama
királyai óisz. 224-ig Garhagában, majd azt követve Senotban székeltek,
egészen G. u. 28-ig a Nagy áttörésig, mikor is a két legnagyobb város
Senot és Oell találkozott, megalapították az I. Szövetséget, és létrehozták
a két városállam közötti területekből Faghama országát (ez akkoriban
még Agha fele sem volt). Sokáig vitatkoztak azon, melyik város legyen
a királyi székhely, mígnem I. Sathorraf Oellbe költözött, noha senoti
születésű volt. Úgy találta a Bástyahegység védelme megbízhatóbb, mint
Senot erős falai. Ezért 114-től létrejött a kormányzói tisztség, amit
aztán minden tartományban bevezettek, ahogy a hódítás terjedt.
Ugyan később az egyes városok Aghában helytartói tisztséget kaptak,
minthogy közösen igazgatják a tartományt, közülük mégis kiemelkedik
a Senoti tisztség, ahol tradicionálisan továbbra is kormányzók uralkodnak.
Most közzé tesszük a kormányzók névjegyzékét egészen Woyass Blesybluig.
Az első zárójel a születésük, és haláluk időpontját tartalmazza. A második
értelemszerűen a tisztség betöltésének idejét. Rendszerint a megválasztott
kormányzók halálukig betöltötték posztjukat, csak nagyon kevés esetben
voltak kivételek.
1.
- Dagmar Monkasha (85-132) (114-132)
2.
- Zogmar Monkasha (111-164) (132-162)
3.
- Zampell Monkasha (145-235) (162-235)
4.
- Orlen Monkasha (189-260) (235-260)
5.
- Garben Monkasha (242-315) (260-315)
6.
- Urwan gu Gladarsco (290-356) (315-356) - ő volt a Holdfény
Tanács első meghívott kormányzója
7.
- Sorgen gi Flywen (330-392) (356-392)
8.
- Korden gi Flywen (361-450) (392-445)
9.
- Arbalos gu Sangarda (420-498) (445-498)
10.
- Certan Xaverdy (470-550) (498-550)
11.
- Catulane gu Entessyr (511-569) (550-569)
12.
- Catulasga gu Entessyr (538-601) (569-601)
13.
- Qertus gu Entessyr (588-635) (601-635)
14.
- Montegar gu Entessyr (615-674) (635-674)
15.
Argen Hon (650-729) (674-729)
16.
Xantus Hon (677-755) (729-755)
17.
Yvantus Hon (702-800) (755-800)
18.
Wonbus Hon (740-822 ) (800-822)
18.
Wyak Hon (779-830) (822-829)
19.
Woyass Blesyblue (806-856) (829-856)
A
kormányzók lecseréléséről,
örökléséről, és választásáról, Senot leírásánál térünk ki egy későbbi időpontban.
|