"Az
élet, egy röhejhullámvasút..."
Az
Úr megtestesülésének 1980. évében, Szent Mihály havának 16. napján,
egy Lajosmizse nevezetű községben láttam meg gyönyörűséges napunk
fényét. Ide jártam félig-meddig oskolába, majd később Kecskemét
"hírős" városába kerültem, nagy szenvedések közepette.
Édesapám,
Elemér, valamint édesanyám, Klára - akitől írói ambícióimat örököltem
- jelenleg nyugdíjas éveiket élvezik. Egy testvérhúgom van, -
Nikoletta - aki idén diplomázott közgazdászként a Budapesti Gazdasági Főiskola pénzügyi és
számviteli karán.
Ahogy
említettem Lajosmizsén születtem, és itt töltöttem el életem első
tíz évét. Szüleim már ekkor az asztal körül kergettek, és megtiltották,
hogy az íráson kívül bármi másnak szenteljem az életem. Miután általános
tanulmányaimat, úgy-ahogy letudtam, immáron új "hazám"
Kecskemét egyik középiskolájában tevékenykedtem környezetvédőként.
Itt futottam össze, későbbi írótársammal, Zolival is. 2001-ben felvételt
nyertem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára ahol
történelmet hallgattam jó sokáig, ki tudja milyen indíttatásból.
Jelenleg Budapesten kalandozom és élvezem az ÉLET minden nyűgét, s nyilait...
vagy
legalábbis próbálom élvezni :)
Miért is választottam az írást, ahelyett, hogy meszet ettem volna,
vagy talán Kukutyinban zabot hegyeznék? Talán, mert anno többször
is a fejemre estem - ez egy hosszú történet, s értsd meg itt, és
most, nem térhetek ki minden részletre. Az írás kölyökkorom óta
érdekelt. A sok olvasás megtette a hatását, s valahogy a fejembe
ült a gondolat, hogy az író által "elrontott" történeteket én sokkal
jobban alakítanám. Így hát tizenhat éves korom környékén, elkezdtem
komolyabban is írogatni. Első megjelent művem, középiskolám évkönyvében
virít, melynek a Sanyarú Sors (sokatmondó) címet adtam.
A
Sors Gyermekei megjelenésétől (2002) datálom író
pályafutásom. Ami voltaképp annyit tesz, azóta igyekszem
odapofátlankodni minden jelentősebb írói rendezvényre, VIP jegyeket
követelni, ingyen kajálni-piálni, és közben nagyon jól érezni magam.
Alkotni két néven szoktam, a komolyabb hangvételű írásaimat,
cikkeimet, anyakönyvezett nevem alatt jelentetem meg, míg a tufákat
a Ralph Baxter írói álnév alatt publikálom - nagyon
mulatságos ahogy ezt kiválasztottam, ha összefutunk kérdezz rá két
sör közt. Mindezidáig hat regényt hagytam magam
mögött, - ebből kettőt Zolival együtt írtam - valamint harminc-negyven
kisregényt, és novellát.
Tudofántos műveimben
két hős rendszerint visszatér. Egyikük Part Scalard; egy
valódi igazságosztó, akinek pályafutását 20-30 éves kor között írtam meg. A
másik Lonbrang, aki egy sötétlelkületű, fiatalabb
világjáró, aki egyik bajból a másikba csöppen, s az
egész élete egy nagy rohanás. Szürreális és groteszk írásaimban az
emberi hülyeség határának kérdéskörét feszegetem. Igyekszem aktuális
témákat bemutatni, láttatni azok abnormitását, ráébreszteni
olvasóimat, hogy ezt az egész létezésnek nevezett valamit próbálják
kicsit helyén kezelni.
Kedvencek: Labirintus,
A Gyűrűk Ura,
Ford Fairlane, Austin Powers, Gyaloggalopp, Mike Oldfield,
Jean-Michale Jarre, Enya,
Sting, Era, Fatboys,
Vanessa Mae, Alanis Morisett, Moby, Pink Floyd, Broken
Sword, Monkey Island, Longest Journey, Fallout, Alone in the Dark, Giants, Sacrifice, Outcast, Prince of Persia, Beyond Good & Evil, Advent
Rising, Max Payne, WarCraft, Candide, Odüsszeia, Az Ember Tragédiája,
Örkény, Karinthy, Dürrenmatt, A
Dűne, Harc az Éj Kövéért, Terry Pratchett, H. P. Lovecraft,
Raymond Chandler, Isaac Asimov... és sok más, de ennyi is bőven elég ahhoz, hogy bárki képet kapjon
arról, mennyire elvetemült vagyok.
Egyetlen elérhetőségem a következő
- általában nehezen megjegyezhető - elektronikus levélcím: part@freemail.hu
| Eddigi
publikált műveim:
|
- MGSZI Évkönyv (1999)
- Sanyarú Sors
- Cherubion kiadó (2002-2003)
- A Sors Gyermekei
- 100 Mini Fantasy (3 egyperces novella)
-
SZTE-reo (2004-2006) egyetemi havi lap
- 5 novella & egyéb cikkek
-
Holdudvar (2005) sci/fi antológia
- A valami (jelölés Zsoldos Péter díjra)
-
Szabad Ötletek (2005) egyetemi havi lap
- 4 novella
- a lap 2005-ben elnyeri a legjobb egyetemi lap kitűntetést
- Tétékás Nyúz (2008-) egyetemi hetilap
- kb. 30 novella és ugyanennyi cikk; ismertetők, kritikák,
stb.
- önálló rovat: 4-6-os
-
Mondo (2008-) országos anime magazin
- rendezői portrék
- önálló rovat: Herr Direktor
|
Díjak,
Versenyek: - SZTE-hetségkutató 2005, különdíj (Haszontalan
Holmik)
- Csepp a tengerben (2005), I. helyezés (Doki)
|