25 éves a Fantasztikus Labirintus (1986) 

Ez a nap is eljött, 25 éve mutatták be minden fantasy egyik alapkövét, Jim Henson magnum opusát, a Fantasztikus Labirintus-t. Az öreg mester utolsó filmje, egyben egyike az első igazi fantasy filmeknek, amely a remek történet mellett, valami elképesztő hangulattal rendelkezik, amiből máig nem vesztett egy dekát sem. S mindezt úgy, hogy összesen két hús-vér szereplője van a filmnek, minden egyéb lényt bábokkal keltettek életre. További olvasáshoz ajánlatos a film előzetes megtekintése, mert durva SPOILEREKBE futhat bele a kíváncsi szempár!







" - You remind me of the babe.
- What babe?
- The babe with the power.
- What power?
- The power of voodoo.
- Who do?
- You do.
- Do what?
- Remind me of the babe."


Igazából kicsit bajban vagyok, hogy is közelítsek ehhez a filmhez, hiszen minden amit ezen az oldalon találsz, - írói pályám alakulása, s a fantasy szeretete - közvetve ennek a filmnek köszönhető.

Számomra életem egyik - ha nem A - legmeghatározóbb élménye volt, amikor először, talán 10, esetleg 11 évesen láttam ezt a filmet.

Szóval nagyon nehéz lesz róla elfogulatlanul írni, és nem is biztos, hogy most én ezzel meg akarnék próbálkozni, hiszen élénken él bennem, amikor egy késő éjszaka unokatesóméknál aludtam, és este tíz felé, - a videotékából ezt a filmet kikölcsönözve - az idősebbik unokatesóm betette a lejátszóba. Mi ugyan alvást mímeltünk, de rájött a csalásra, s aztán megengedte, hogy mi kicsik is fent maradjunk és megnézhessük a filmet...



Ahogy azt Irulan hercegnő mondta egyszer: "A kezdet nagyon egyedi időszak." 1986-ban Jim Henson már majdnem húsz éve gyártotta a Szezám utcát, és a Muppet Show is hatalmas sikernek örvendett, - egyesek a bábozás Walt Disney-eként emlegetik - így arra gondolt, ideje kicsit továbblépni. A Labirintusba nem minden előzmény nélkül vágott bele, mert 1982-ben már Frank Oz-al közösen elkészítették szintén a fantasy irányába eltolódó, - de még sokkal inkább a mesefilm határán ingadozó - A Sötét Kristály-t. Ebben azonban még minden szereplő bábu volt, s nem igazán lehetett azonosulni a karakterekkel, ráadásul a történet meglehetősen szokatlan volt az addig vicces, parodisztikus Breki béka, és Miss Röfi után. Ennek ellenére visszahozta a háromszorosát a kiadásoknak, így Henson zöld utat kaphatott a Labirintusra, amihez azonban még négy évnek kellett eltelnie mire elkészülhetett.

A film egyik executive producere nem más volt, mint maga George Lucas - kevesen tudják, de a LucasArts első kalandjátéka, a Labirintus volt - ami annak volt köszönhető, hogy Lucas már a Csillagok Háborúja trilógia készítésekor is együtt dolgozott Hensonnal. Nah, vajh kit köszönhetett neki? Hát persze, hogy Yodát.

A történetet nagyrészt Henson maga írta, és alapjában a nálunk kevéssé ismert Maurice SendakOutside over Therecímű klasszikusból merített, amelyet a Lindbergh-bébi elrablása ihletett, valamint kevert hozzá egy kis Alíz Csodaországban-t, és Óz, a nagy varázslót. S, hogy a filmet érdekessé tegye az érettebb közönség számára is, a forgatókönyvírásba bevonta még az ex Monty Pythonos Terry Jones-t is, aki leginkább a beteg humorért, és vitriolos párbeszédekért felelős a filmben. Jones eredeti forgatókönyvéből a végleges verzióra leginkább a szöveg maradt, tulajdonképpen a barackos jelenet után már semmi nem érzékelhető belőle, Jones sokkal szürreálisabb befejezést szeretett volna, de Hensonnak nem tetszett az ötlet, s nem akarta, hogy a mindvégig fess manókirály a végén egy otromba manó-bábbá váljék.

Két főszereplőnk is különleges. Sarah-t, a félárva 15 éves tinilányt az ekkor valóban ennyi idős, Jennifer Connelly alakítja, aki ekkor már valóságos veteránnak számított, hiszen ez volt harmadik főszerepe - szerintem nem csak én lettem bele szerelmes ekkor egy életre. Őt legelőször a Volt egyszer egy Amerika-ban láthattuk, ahol Sergio Leone felfedezte.



A másik valódi szereplő - már amennyire valódi - pedig a korszak rock legendája, David Bowie, akinek földöntúli image-korszakaihoz csupán kicsit kellett adni - egy kellően extravagáns parókát, és egy iszonyatosan szűk cicanadrágot, amiben "csak úgy sorult a sotyola" - és máris előttünk állt Jareth, a manókirály, aki egyszerre fenyegeti Sarah-t, de egyfolytában kacérkodik is vele. Egyszerűen tökéletes választás volt a szerepre, a szeme állása, a fogai, a szája, jobb szereplőt nem is lehetett volna találni erre a hideg, s kimért szerepre. Bowie itt már 39 volt, vagyis nyugodtan tekinthetjük akár liliomtiprásnak is, ami a vásznon történik. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, ugyan miért egy énekesre osztották ezt a szerepet, hiszen általában az ilyesmik rosszul sülnek el. S akkoriban többen mondogatták, hogy akár betehették volna helyére Michael Jacksont is - amit azért ki kérek magamnak :D

Ezzel egyáltalán nem értek egyet, egyrészt Bowie mögött már több szerep is ott állt, amiben bizonyíthatta, hogy ő nem csak egy énekes, aki hobbiból elvállalt pár szerepet. Aki látta A Földre pottyant férfi-t, vagy a Boldog Karácsonyt Mr. Lawrence-t, az nyilván tisztában van vele, hogy Bowie rendelkezik színészi vénával is. Ezt a szerepet viszont mintha ráöntötték volna, a kaméleon Bowie valóban sokszor úgy nézett ki, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Ráadásul a filmben elhangzik öt betétdal is, ezzel egyfajta musicales hatást elérve, de azért nem átesve a ló túloldalára.

A film zenéjét egyébiránt Trevor Jones szerezte, kivételt képez az az öt dal, amiből négyet maga Bowie énekel el, a film közben. Ezeket később ki is adták kazettánk, CD-n, kislemezen, sőt még videoklippek is készültek hozzá. Számomra az abszolút kedvenc az Underground amely a nyitó és a záródal is egyben, valamint az As the World Falls Down amely pedig az egyik legjobb dal, amire lánnyal lehet keringőzni. A Chilly Down-t csak írta, de nem ő adja elő, hanem öt tűzmadár és a felejthetőbbek közé tartozik, akárcsak a Within You, vagy a Magic Dance, amely jelenetben Bowie látványosan táncol egy műanyag babával, és a babahangokat ő maga gügyögi hozzá, mivel a kisfiút az istennek sem lehetett rábeszélni. A fentebb olvasható idézettel, mintegy hommagelik Cary Grant 1947-ben bemutatott The Bachelor and the Bobby-Soxer című filmjét.

Rajtuk kívül mindössze Sarah apja, és mostohaanyja szerepel pár mondat erejéig, a Toby nevű kisfiú, aki Sarah féltestvérét alakítja - s aki nem más, mint Brian Froud Henson egyik legkitartóbb bábos harcostársának kisfia. Eredetileg a neve Freddie lett volna, de erre nem hallgatott s így maradt a saját neve. Valamint a velencei karnevált idéző jelenetben szerepel számos statiszta, de egyiknek sem látjuk az arcát, mert maszk takarja. Az összes többi karakter bábu, vagy beöltözött ember.



Ennyi felvezetés után lássuk miről is szól a történet. Sarah egy ábrándos lány, végtelenül magányos, anyja sikeres színésznő, akit elcsábított egy menő színész. Ezt ugyan nem rágják bele a szánkba, és az a pár másodperc, amíg a kamera végigsuhan egy könyvön, ahol Sarah a kivágott újságcikkeket gyűjti nyilván nem tűnik fel a legtöbb embernek, pláne nem első nézetre. Azonban ezeken a fotókon az anya mellett szintén Bowie szerepel, ezúttal saját frizurájával mintegy megmagyarázva, hogy miért képzeli a manókirályt Sarah embernek, ő nem más, mint anyja új szerelme, aki elszakította Sarah-t édesanyjától, akitől színészi ambícióit is örökölte. Apja minden idejét elviszi a "gonosz" mostoha anyuka, és közös kisfiúk, az alig pár hónapos Toby, aki jelenleg a világ közepe.

Egyik nap, amikor szülei lelépnek és neki kell vigyázni a kisfiúra, rettentően megharagszik, mert legkedvesebb játékát, Lancelot mackót átvitték a bölcsőhöz. Ezért szörnyű átkot mond féltestvérére, vigyék hát el a manók, most azonnal. Persze amikor kilép a szobából és furcsamód az örökösen ordító Toby hangja elnémul, rögtön gyanús lesz számára a dolog, s hamarosan maga Jareth fel is világosítja, hogy ő kért valamit, s a manók máris megtették.

Persze Sarah valójában nem gonosz, és rögtön vissza akarja kapni a testvérét, bármit ajánl a manókirály azt választja, hogy megméretteti magát, és útra kel, hogy a hatalmas, szövevényes labirintuson át eljusson annak kellős közepébe a várig, és kiszabadítsa Tobyt. Erre 13 órát kap, különben Toby átváltozik manóvá, örökre.

Itt máris megállhatnánk egy pillanatra, mert maga az egész felvetés megér egy-két gondolatot. Ha abból indulunk ki, hogy az egészet Sarah csupán álmodja/képzeli - ezzel degradálván le a fantasy filmet, egy egyszerű hagymázas rémálommá - akkor egyrészt beállítjuk abba a sorba, ahová előtte már nagyon sok mesefilm is került. De persze erre nagyon sok minden utal, leginkább, hogy azok a helyek, és személyek, akikkel Sarah találkozik útja során, így, vagy úgy, de megtalálhatóak szobájában. Például egy tűzmanó az ágyon, egy zenedoboz, ahol egy kis hercegnő - hasonló ruhában, mint amilyenben Sarah táncol a maszkabálon - forog körbe-körbe, az As the World Falls Down variációjára, egy Sir Didymus szerű kitömött állatka, egy Brio típusú labirintus amely a sövénylabirintust vetíti előre, Hoggle a törpe, mint réz könyvtámasz, valamint a pipereasztalon található egy Jareth-re hasonlító figura is. Ezenkívül egy Ludot formázó rongybaba az ajtó melletti kis polcon, mögötte egy Slashing Machine című bakelitlemez (ami később a Takarító gépezete lesz), és egy plakát Sarah ágyánál, amely M. C. Escher Relativity című képét ábrázolja, mely majd a végső csatának ad helyet a manókirály kastélyában.



Ráadásul a filmnek egy részén, Sarah felébred egy álomból, és azt hiszi, az egész film csupán álom volt. De aztán hamarosan kiderül, hogy nem. Vagyis, egy álombéli álomból ébredhetett fel. De az efféle filmeknél mindig van egy félreérthető jelenet, ahol a főhős, beüti a fejét, vagy elbóbiskol, és aztán felébred - de már az álomban ébred fel. Itt viszont ilyennel nem találkozunk, Sarah csupán egy másodpercre ugrik az ágyába, de nem aludni.

Vagyis én inkább két másik variáció felé hajlok. Az egyik, hogy Sarahval tényleg megtörténnek ezek a dolgok. Jareth csak az ürügyet lesi, hogy találkozhasson a lánnyal, mert valójában szerelmes belé, és el akarja csábítani. Ebben az esetben el kell fogadnunk, hogy létezik egy alternatív világ, ahová Sarah bekerül Jareth révén.

A harmadik lehetőség, hogy Sarah kicsit bekattant a magánytól, az elhagyatottságtól, az anyja iránt érzett haragtól, és a szerelem utáni epekedéstől. Ebben az esetben utazása a Labirintus mélyére, nem más, mint saját elméjében tett utazás, ahol az egyes szintek megfelelnek egy tudati állapotnak. Sarahnak pedig végül önmagával kell megküzdenie, mit is akar az élettől.

Ezt egyébként alátámasztaná, hogy Sarah szobájában elsősorban mesekönyvek tornyosulnak. Sorrendben: Sendak Where the Wild things Are remekműve, a már említett Alíz Csodaországban, Óz a nagy varázsló, és az Outside over there, Hans Christian Andersen legszebb meséi, a Grimm testvérek kötete, a Hófehérke Disneytől és persze a könyv, amibe meglehetőssen bele van hülyülve a Labirintus. Állandóan belőle idézget, a tükör előtt, királylánynak öltözik, kisminkeli magát, sőt még a kutyáját is Merlinnek hívja, vagyis Sarah tudatában a képzelet és a valóság meglehetősen alaposan el van mosódva. Ahová a már említett dolgok miatt menekült. Mostohaanyja meg is jegyzi, hogy úgy csinál, mintha a mesebeli gonosz mostohaanya lenne, egy másik mondatával pedig arra utal, hogy jó lenne, ha Sarah eljárna néha társaságba is, esetleg találna magának egy fiút.



Sarahnak azonban ehhez fel kell nőnie, maga mögött kell hagynia a gyerekes dolgokat, s ebben segíti az, hogy Tobyt ki kell szabadítania, hiszen ő nem egy játékbaba, hanem egy élő kisfiú, akiért ő arra az estére felelősséget vállalt. Fel kell ismernie mi fontos az életben, és mi nem. A film elején láthatólag semmi sem fontosabb a számára, mint kedvenc játékai amelyekkel Dunát lehetne rekeszteni.

Henson a filmben rengeteg trükkel operál, ahol már megcsillantja tehetségét az ILM is, de szerencsére azért a legtöbb trükk hagyományos, például az a jelenet, amikor Jareth átváltozik - egy bagoly képében láthatjuk többször is, amely már a főcímben is feltűnik. S a bagoly nem csak a mérhetetlen tudás jelképe, de a hideg számító kegyetlenségé is, végtére is egy éjszakai vadász ő. Lemerem fogadni bármibe, hogy az új évezred Harry Pottere innét kölcsönözte kis kedvencét.

De hasonlóan nagyszerű az első manók (goblinok) megjelenése is. Nem csupán kettőt, hármat kapunk, de rögtön egy tucatot, ezáltal megteremtve a telítettség érzetet, hogy mindenütt ott vannak. Nagyon vicces ahogy a kezdetektől cikizik egymást, zsörtölődnek, hülyéskednek. Mai napig nem tudom eldönteni, hogy a falban vannak, a tükör mögött, esetleg egy másik dimenzióban, mert ugye kristálytisztán hallják a lány szavait.

Az a rész, amikor Sarah hiába kapcsolgatja a villanyt az első igazán ijesztő epizód, gyerekként be voltam fosva rajta, pedig nem az Alien jött, csak pár manó ijesztgetett a sötétben. És bizony ez a film, tömve van az ilyen jelenetekkel. Hasonlóan klassz amikor Sarah hipp-hopp átkerül a szobájából a fantáziavilágba. Pedig ez egy ősrégi kameratrükk, amikor mutat valamit, majd visszavált az előző képre, és közben a háttér megváltozik.



Aztán ott van Jareth varázslótudománya, amit szinte mindig bevet. Legtöbbször egy kristálygömbbel zsonglőrködik, - s ez bizony nem trükk, hanem a mesterien ügyes kezű Michael Mochen érdeme, aki ezeknél a jeleneteknél Bowie mögött állt, s úgy nézett ki, mintha a keze, Bowie keze lenne. Mindezt teljesen vakon vitte végbe, úgyhogy joggal állíthatom, számomra az egyik legjobb "trükk" a filmben ez volt. Ezek a kristálygömbök bármivé átváltozhatnak, szappanbuborékká, kígyóvá, kendővé, esetleg egy manóvá.

Vagy az áttűnések, hirtelen megjelenések, szinte nincs is olyan pillanata filmnek, amikor ne láthatnánk, valami trükköt. Ezekből a vetítések, sajnos mára eléggé elavultak, ilyen például az apró tündérek jelenete, de a Chilly Down-ál is éppen eléggé kilóg a lóláb. A 13 számjegyű óra is briliáns, a közismert balszerencsés szám lesz azon órák száma, amennyi idő alatt Sarahnak el kell jutnia kisöccséhez.

A manókirály labirintusa valójában az igazi főszereplője ennek a filmnek, maga a kalandozás benne valami fenomenális. Minden egyes köve, a korhadt ágak, a nyálkák a falakon, egyszóval minden a helyén van, nincs két ismétlődő része. S ne is egy hagyományos labirintusra gondoljunk, hanem egy szövevényes, lélegző rendszerre, ahol közben persze élőlények, teremtmények élnek, végzik mindennapos tevékenységüket. A bejáratnál találkozunk az egyik fő karakterrel, aki hol segíti Sarah-t, hol pedig akadályozza, ő Hoggle, a törpe, aki éppen vizel egy kerti tavacskába. Ennél a pontnál már kapiskálhatjuk, hogy nem egyszerű mesefilmről van szó, mesében ugyan le lehet vágni a hétfejű sárkány fejét, de hogy azt mutassák, hogy egy törpe végzi a kisdolgát, nos az minden csak nem hétköznapi.

Aztán ott van az első igazi megmérettetés, a körgyűrű. A labirintus legszélső pereme. Az ember azt várná rögvest jönnek az útvesztők, kanyargós folyosók, ehelyett egy véget nem érő folyosó az egész, amit nyöszörgő, kocsányon lógó szemek díszítenek. Végül egy "buta" kukac segítségével leleplezhetjük az optikai csalódást, aminek az ötletét Lucas jól újra is hasznosította az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban. A kukac ötlete viszont egyértelmű utalás az Alízra, ott is a kukac segítette tovább a lányt bölcs tanácsával.



Itt kapjuk meg az első igazi, kőből faragott útvesztőt, ahol elszáradt kezek mutatják a helyes, illetve a helytelen irányt, s ráadásul állandóan változik, még a rúzzsal rajzolt nyomokat is eltüntetik a föld alatt lakók, merthogy az embercsemete összefirkálta a házuk tetejét. A nagyobb blokkokat ajtók zárják le, és próbák. Sarah egyik első próbája, a logika próbája, amelyhez a furfangos kérdést ki mástól is kölcsönözték volna, mint az erre legszakavatottabb tekintélytől, Raymond Smullyantól.

Rögvest ezután a film legijesztőbb része következik, s ebben az a furcsa, hogy ez egy pozitív epizód. A Segítő Kezek-ről van szó, akik elkapják Saraht, amikor az aknába esik. Nincs köztük két egyforma, beszélnek, és különböző arcokat mintáznak meg, amelyek mindegyike persze hihetetlenül groteszk. Lehet ma már banálisnak látszik, de ezektől a részektől simán belehetett brunyálni. Leginkább ezen jelenetek gyakoriság miatt hajlok afelé, hogy ez a film, inkább fantasy, mintsem mesefilm. Itt egyébként 150 pár valódi kezet használtak, és még 300 gumiból készült öntvényt, mire megalkották ezt a félelmetes vermet, tele, falból kinőtt kezekkel.

A Felejtős rész is elég komor, már maga a tudat, hogy Jareth rendelkezik ilyesmikkel, és oda bezár embereket, merthogy "tele van velük a Labirintus". Főleg ha hozzáteszem azt is, hogy ilyenek tényleg léteztek a középkori, de még az újkori francia börtönökben, s maga a Felejtő eredetije, az "oubliette" is francia szóból származik. Csak bedobták a rabokat, aztán szépen elfelejtkeztek róluk, ők meg éhen haltak, vagy kiszáradtak. Ahogy innét Sarah kikerül sem mindennapi, Hoggle, a törpe felemel egy deszkát a földről, a falnak támasztja, és kis szerelés után mint egy ajtót kinyitja.

A beszélő sziklák is ötletesek, természetesen nekik is külön arcuk van, és személyiségük ahogy ontják az előre megírt demoralizáló szöveget. Az egyik ugye arról panaszkodik, hogy már oly régóta nem beszélhetett akárkivel is.



Jareth csalása sem szokványos, sec-perc előbbre állítja az órát, amikor Sarah feldühíti azzal, hogy kineveti a Labirintusát. Majd a menekülés a Takarító elől is azt hiszem sokaknak emlékezetes. Ezek mind olyan részek, amelyek valódi mélységet adnak ennek a filmnek, amiken izgulni lehet, és olyan trükkös megoldásokkal kapjuk őket az arcunkba, hogy elégedetten csettinthetünk, Henson nem ment a szomszédba egy kis kreativitásrét. Hát még amikor visszatérünk a felszínre, és látszik, hogy egy nagy edényből másznak ki hőseink. Felmerülhet a kérdés, hogy átmásztak esetleg valami dimenziókapun, esetleg végig egy cserépedényben kalandoztak?

Következik a kedvenc jelenetem. A "Bölcs" öreg évődése, saját kalapjával, akit egyenesek Frank Oz keltett életre. Ez egy tipikus rész, amikor a hős találkozik valakivel aki majd megmondja a tutit, de ehelyett csak hasznavehetetlen baromságokat beszél. Itt látszik igazán, Hoggle-t mennyire élőre fabrikálták a mesterek, a szemének mozgása, szájának görbüléséből lehet látni, mennyire sajnálja, azt a gyűrűt, amit Sarah adományként odaad. Egyszerűen fantasztikus, ilyen bábuk ma már nincsenek.

A következő nagyobb blokk a sövény labirintus, ahol Sarah találkozik második segítőjével, Ludoval, a hatalmas szörnnyel, akinek ordítására engedelmeskednek a kövek, jószívű, de nem túl értelmes lény. Őt egyébiránt ketten mozgatták, s egy külső kamera amely az egyik szarvban helyezkedett el segítette a bábosokat a tájékozódásban.

Ismét kapunk egy választási lehetőséget, ismét két ajtó közül kell választania Sarahnak, vehetjük ezt is egy kisebb próbának, Sarahnak kicsit gonosznak kell lennie, ha át akar jutni a túloldalra. A kopogtatók párbeszédén érezhető leginkább a Jones beteg humora, mintha csak egy post-Python jelenetet látnánk.



A harmadik szakasz egy elátkozott erdőbe vezet, ahol a tűzlények - akiknek lejön a fejük, meg kezük, lábuk, kiveszik a szemüket, és még sorolhatnám milyen rémisztő dolgokat művelnek - eléneklik a Chilly Down-t. Ludonak időközben nyoma vész egy csapdának hála, s közben láthatjuk ahogy Hoggle-t arra kényszeríti Jareth, hogy egy különleges barackot adjon majd a lánynak. Az árulásra egy igazán különleges helyszínen kerül sor, itt a sziklák egy bizonyos szögből Bowie arcmását ábrázolják, de ha kicsit eltávolodunk az adott szögtől, máris csak pár nagyobb kőnek látszanak. Bowie arcmása egyébiránt még hatszor feltűnik a filmben, de csak az igazán éles szeműek szúrhatják ki, mert afféle easter egg gyanánt lettek elrejtve.

Hoggle egyébként háromszor is megmenti Sarah-t, de kétszer záros határidőn belül elárulja. Személyisége, és Sarah egyéb követői miatt hasonlítják a filmet az Óz-hoz. Bár igazság szerint a szerepek azért nagyon fel vannak cserélve, mert Hoggle gyáva, de furmányos is. Ludo egyszerűen teszi a dolgát, lehet nem túl értelmes, de az ész nélküli madárijesztő karaktere nem illik rá, a gyáva oroszlán pedig csak külsőleg jöhet szóba, mert még Ludo a legbátrabb az egész társaságból.

A végleges csapat az Örökös Bűzök Mocsara után áll össze - ami hát akárhogy is nézem, egyértelmű utalás a bélgázok eregetésére -, amikor Sir Didymus, a félszemű foxterrier muskétás, egy párbaj után hűséget esküszik, és gyáva kutyájával - Ambrosius - csatlakozik Sarahékhoz. Merlin és Ambrosius egy és ugyanazon kutya, ugyanis Merlin a nagy varázsló teljes neve: Merlin Ambrosius volt. Dydimus egyébként a legviccesebb karakter az egész filmben, igazán kár, hogy csak az utolsó harmadban csatlakozik. Van egy erős gyanúm, hogy a Shrek Csizmás Kandúrjának karakterét egy az egyben róla mintázták.

Hamarosan eljutunk az árulásig, Hoggle, annyira fél Jarethtől, hogy inkább odaadja a barackot Sarahnak, mire ő mély álomba zuhan, ezzel pedig a Hófehérke ismert almás jelenetét beemelve a történetbe. Jön a már említett álarcosbál. Ez is meglehetősen rémisztő, és nagyon álomszerű, ugyanis mindenki aki részt vesz a bálon, tudja, hogy Sarahnak nem szabadna ott lennie, egyesek úgy is néznek rá, hogy vajon rájön-e itt bizony a manókirály egyértelműen húzza már az időt, mert nagyon közel kerültek a városához. Különösen a halál maszkos bálozó nézi Sarah-t. S persze itt van az a rész is, ami mindkét szereplő vágya, egymással táncolni, egymással lenni. Sarah végül is erre vágyik, táncolni egy férfival - jelen esetben Jarethel, - aki szintén vágyik a lányra, s tetszik neki annak akaratereje. Kedélyes beszélgetéseik mindegyikében szinte szikrázik a levegő, látszik, hogy van valami köztük. Már ez az egy elem elvinné az egész filmet a hátán. Végül Sarah kizökken az álomképből, és egy székkel utat tör magának egy tükrön keresztül, s ekkor felébred.



A film hihetetlenül szemét módon hiteti el a nézővel, hogy az egész eddigi történet csupán álom volt, aztán amikor Sarah kinyitja az ajtót, máris visszazökkenünk a"valóságba" ahogy a szemétgyűjtő öregasszony befurakszik. Ez talán a legfontosabb jelenet az össze közül. Sarah nemet mond addig féltve őrzött játékaira, "csupa kacat"-nak hívja őket, és eszébe jut, hogy van egy fontosabb dolga, meg kell mentenie Tobyt. Ekkor Sarah már majdnem megtette útját a cél felé, valamikor itt kezd felnőni. A szobából való szabadulás is egy tipikus álombéli jelenet, ahogy a falak beomlanak, hát meglehetősen klausztrofóbiásra sikeredett.

Manóváros eszméletlenül jól fest, azok a gépezetek, ágyúk, szerkentyűk, a belső kaput őrző óriásrobot, a kis utcácskák, s a rengeteg különféle manó (főleg a lovasok!), akikkel megy a harc, egyértelműen a film csúcspontját adják, - aki szemfüles, még Yodát is láthatja cameozni egy másodperc erejéig - nem beszélve a végső összecsapásról Jarethel, amely a már említett Relativity paradoxon rajz alapján kiteljesül be. A kusza lépcsők közti szaladgálás olyan élményben részesít, amihez képest a tavalyi Eredet Escher-szerű élményei mehetnek messzire elbujdokolni.

A végső párbeszédben Jareth előbb már nyíltan bevallja, hogy a lány szerelmére vágyik, de persze, itt már szó nincs ilyesmiről Sarah részéről, aki barátait hátrahagyva, egyedül száll szembe a manókirállyal. "Így van a könyvben." - mondja, s elmondja azt a versikét fejből, amit a próbákon mindig elfelejtett. Ezáltal megtörvén a varázst, ezáltal önbizalmat szerezve, és megküzdve az anyját elraboló férfi árnyával. Felismervén azt, hogy Toby lehet csupán a féltestvére, de mégis nagyon szereti. Így visszakerülnek a hétköznapokba, Jareth pedig ismét bagollyá változik.

A film végén láthatjuk, ahogy Sarah teszi elpakolja dédelgetett holmijait, vagyis lezárja múltját, és kész arra, hogy ezentúl a jövőbe tekintsen. Még szeretett Lancelot mackóját is Tobynak ajándékozza, amivel az egész cécó kezdődött. A film elején még nagyon fontosnak gondolta a játékot, de időközben rájött, mik is a valódi értékek igazán. Elteszi az anyjáról szóló újságcikkeket is amelyek démonával sikeresen megküzdött. A tükörben hirtelen megjelennek a kaland során megismert lények, és Sarah mégiscsak úgy dönt, hogy szüksége van új barátaira, vagyis akármennyire is felnőttekké váljunk, maradjon bennünk éppen annyi a gyerek énünkből, hogy ne daráljon be a szürke hétköznapok monotóniája.



Végezetül kapunk egy igen frankó keretet, ahogy a film ugye a bagoly röptével kezdődött, azzal is záródik, aki kívülről figyeli a bent dorbézolókat, majd megrebbenti szárnyát és meg sem áll, amíg el nem nyeli a hold fénye. Felcsendül - ezúttal teljes verzióban - az Underground, mi pedig ülhetünk tátott szájjal, mert végignéztük az egyik legjobb fantasy filmet, és az élményt már csak maximum ismételhetjük.

Miről is szólt ez a film? Talán arról, hogy ne kívánjunk hirtelen dolgokat, mert mi történik ha valóra válik. Mi történik, ha mindazt megkapjuk amit szeretnénk? Ahogy kíméletlen logikával Jareth bebizonyítja Sarahnak, hogy ő csupán azt tette, amire Sarah olyan nagyon vágyott. Persze nem lehet az sem kellemes, amikor szüleink elváltak, és egy új jövevény miatt mi kevesebb szeretetet kapunk, hiszen még a vértestvérek is gyakran ezen veszekednek, de azt hiszem egy ilyen lecke után háromszor is meggondolnánk, hogy kimondjunk-e fennhangon bármit, amivel csak megbántjuk szeretteinket, és valójában magunk sem gondoltuk komolyan.



A forgatásról -

Mindezek dacára a film iszonyatosan nagyot hasalt, 25 milliót költöttek összesen rá, ami 1986-ban azért tisztes summának számított, és még a felét SEM hozta vissza. Összesen 12 millió 700.000 dollárt fialt. Ez meggátolta Hensont, hogy ebbe az irányba haladjon tovább - majd négy évvel későbbi halála az összes lehetséges nyitott kérdést is lezárta.



A filmet ezen a napon kezdték bemutatni a mozik, pontosan 25 éve, és csupán három hétig vetítették, s minthogy hazájában megbukott, külföldre csak évekkel később érkezett el a film, nálunk is 1988-ban mutatták be. Ugyan jó pár kritikus pozitívan üdvözölte a forradalminak is beillő trükköket és technikai újításokat, legalább ugyanennyi hányt tőle vért. Ráadásul a közönséget - aki hozza a pénzt - mindez nem érdekelte. Nem lehetett tudni milyen korosztálynak szánták, a gyerekek túl félelmetesnek találták és nem értették a film groteszk humorát sem, a felnőttek pedig "mindez csak mese" legyintéssel lendültek tovább a dolgon. Ráadásul ekkoriban varázsgömbbel kellett keresni a fantasy filmeket.

A filmet csak később fedezték fel maguknak az emberek. De addigra már biztosítva volt, hogy semmilyen folytatás nem készül hozzá - ami valahol üdvös, mert legalább érintetlenül hagyták a kerek egész történetet.

A trükkökre visszatérve, valójában csak nagyon kevés avult el napjainkra, leginkább azok, amikor simán lehet látni, hogy valamit bevetítenek, vagy visszafelé játszanak le, - vagy esetleg látszanak a drótok - mint amikor Toby elkapja a kristálygömböt - valójában ugye akkor ejtette le. Vagy említhetném rögtön a nyitójelenetet, amikor a bagoly repked, aztán átvált élő bagolyba. De erről majd később, mert egész más oka van, hogy elavultnak néz ki, holott ez volt az első eset, amikor fotorealisztikus CGI-t alkalmaztak egy mozifilmnél.

A felvételeket szinte teljes egészében stúdióban vették fel, kivéve a kezdő képsorokat. A forgatás nagy része a Hampsted Heath-i Elstree stúdióban, illetve New Yorkban történt.

A bábok közül illik megemlíteni Hoggle-t aki egyébiránt a legbonyolultabb báb lett. Félig robot, félig pedig emberi erő mozgatta, mivel négy bábos kellett, hogy 18 motorizált szerkezettel megfelelő arcmimikát idézhessenek elő, miközben egy alacsony növésű színész viselte a kosztümöt. Valamint hatodikként maga Froud adta a hangját.

A Chilly Down jelenet egyike az első "green screen" technológiával felvett képsoroknak, csak itt még "black screent" használtak, s a bábukat mozgató bábosokat is tökéletesen fekete bársonyruhába bujtatták, majd az egész jelenet mögé bevetíttették a hátteret. Érdekes módon, jelenleg pont fordítva néz ki, mintha a bábokat és Connellyt vetítették volna az élő háttér elé. A Dance Magic felvételekor pedig összesen 48 bábú szerepelt, amit 52 bábos mozgatott, valamint még 8 ember öltött manójelmezt.



Az ajtókopogtatós szkeccs jelenet, utalás a Muppet showban feltűnő két zsémbes öregre, de itt még azzal is megspékelték, hogy az egyik nem hall semmit, a másik pedig bármit mond, nem lehet érteni mi is az.

Végezetül ne feledjük el a mélynövésű Warwick Davis-t se, aki ekkor ugyan még csak 16 éves volt, de már itt sok goblint személyesített meg, főleg azokat, akik Ludot kínozták.


A DVD kiadásról -

Ezúttal nem csak a DVD-ről fogok mesélni mert egyrészt ez az egyetlen film, amit eddig beszereztem Blu-ray minőségben is, másrészt megemlítem azokat a kiadványokat amelyeket utólag csatoltak a filmhez.

A DVD minősége nagyon jó, főleg ha azt vesszük, hogy 1986-os a film, és amikor kiadták, már akkor is 20 éves volt. Külföldön három verzióban adták ki, először 1999-ben (ez a sima filmet és a werkfilmet tartalmazta), majd 2004-ben egy extra változatot (ezt jelentették meg nálunk is, és a booklet kivételével teljesen megegyeznek a specifikációk), valamint 2007-ben a 20 éves jubileumi kiadást, amely dupla lemezes volt, és tartalmazott egy audiokommentárt és két újabb rövidfilmet, ezek mind megtalálhatóak a hazai Blu-ray kiadáson. A hazai DVD-nek sajnos sikerült a legpocsékabb borítót megtalálni, de ez csak azért történhetett, mert külföldön is ez került az extra változatra - bár ott a háttér szürke, és nem homokszínű. A szitázás, a borítóhoz mérten pocsék, az átlátszó tok teret enged a nagy fehérséggel való szemezéshez, vagyis ne is álmodjunk belső borítóról.

A kép 2.35:1-es arányú, amihez magyar, eredeti angol, valamint olasz 2.0-ás hang társul, magyar, angol, arab, bolgár, horvát, cseh, dán, holland, finn, görög, héber, olasz, norvég, lengyel, portugál és svéd felirattal kiegészítve.



A menü sem túl szép, állóképes, de legalább minden egyes szekció külön hátteret kapott. A Labirintus mélyén című 57 perces werkfilm lépésről lépésre bemutatja, hogyan is hozták létre ezt a csodát. Ez bizony nagy szó, akkoriban nem csináltak nagyon ilyesmiket. Sajnos magyar felirat nyista, de legalább van angol, olasz, meg holland. Ezen kívül kapunk pár tucat fényképet, egy hasznavehetetlen storyboardot, ami olyan kicsi, hogy semmi nem látszik belőle, felesleges filmográfiákat, KETTŐ posztert, valamint a korabeli előzetest.

Ennél is szörnyűbb azonban, hogy a a DVD-re sajnos új szinkron került. Ez valószínűleg azzal lehet összefüggésben, hogy a régi szinkron egy helyütt hiányos volt, - valahány videotékás verziót néztem meg, sehol nem láttam tökéletesen. Ráadásul ezt a filmet semelyik csatorna nem adta le évekig, majd pár éve a TV2 műsorra tűzte, és kellőképpen lelketlen szinkront adott hozzá, szinte kiölve minden báját a filmnek. És ha még csak az lenne, de a fordítást is olyan nyakatekertté tették, hogy díszpéldánya a magyartalan ferdítéseknek. Még a filmbéli versikét is sikerült úgy lefordítani, hogy ne rímeljen. Katasztrófa. S ha hozzáteszem, hogy olyan hangokat adott az eredeti Vico-s szinkron, int Kökényessy Ági (Sarah), Máté Gábor (Jareth), Zenthe Ferenc (Hoggle), vagy éppen Szombathy Gyula (Sir Didymus) akkor talán átérezheti az is, aki még így nem hallotta ezt a filmet, micsoda tragédia történt itt. Mindenkit buzdítanék, hogy szerezze be az eredeti szinkronos verziót, tegye be a DVD mellé, úgy lesz teljes az összkép. Szerencsére ma már nem okoz gondot levadászni, nem úgy, mint amikor még én harcoltam érte, vagy tíz éve.

Miben különbözik a Blu-Ray?

Röviden, ég és föld. A borító nagyon előnyös - egy az egyben a 2009-es külföldi kiadásé -, a tipográfia stílusos, van belső borító is, és a szitázás is szép. A specifikációk pedig önmagukért beszélnek.



1920*1080p full HD kép valami eszméletlen gyönyörű. Az esőcseppeket szinte egyesével lehet érzékelni, mindennek gyönyörű kontúrja van, és olyan dolgokat is észre lehet venni, amit videokazettán, de még DVD-n sem lehetne. Mindez azonban egy nem várt hibával jár együtt, az elavult effektek - például a baglyos nyitójelenet - itt már annyira művinek látszanak, hogy az valami szörnyű. Sajnos a maximális felbontás a hibákat is maximálisan mutatja be, amit a homályos kép eddig jótékonyan eltakart. De ahogy egy ismerősöm mondta, valamit, valamiért.

Hangok terén, van eredeti true HD 5.1, cseh, lengyel, és orosz 5.1-es szinkron, valamint a DVD-n is hallható szörnyűséges magyar szinkron, de itt legalább ezt is felkeverték 5.1-re. Feliratok közül eltűnt a skandináv csoport, vagyis nincs dán, finn, svéd, norvég, de nincs holland, olasz és portugál sem. Felkerültek viszont olyan pótolhatatlan nyelvek, mint a hindi, az izlandi, a szlovák, a szlovén, a török, és az orosz.

Extrák tekintetében megmaradt a werkfilm, amit Brian Froud audiokommentárja egészít ki (azért ha rá tudták volna beszélni, Connellyt, és Bowiet, az lett volna az igazi), kapunk két kisfilmet, és egy kép a képben triva trackot, melyekből most már tényleg mindent megtudhatunk erről a nagyszerű filmről. Azt kell mondjam soha rosszabb kiadást, a kép bár nem referencia értékű, de mégis hihetetlen, amit ezen a negyed évszázados filmen végbevittek. Látszik, hogy az alkotók, nem elégedtek meg, egy sima transzferrel, hanem odafigyeltek mit is adnak ki a kezükből.


Kapcsolódó termékek -



Az 1986-os kalandjátékról már tettem említést, Apple Macintoshra, Commodore 64-re, valamint Nintendora jelent meg, de nem aratott osztatlan sikereket, elsősorban még a kezdetleges grafikája miatt. A film zenéjét természetesen még ebben az évben megjelentették.

Készült egy regényváltozat is, ami sok mindent megmagyaráz, amit a film homályban hagyott, leginkább Sarah kapcsolatát boncolgatja szüleivel, mostohaanyjával, és féltestvérével.

A The Goblins of Labyrinth egy átfogó illusztrátori munka, amely az összes bábot bemutatja, Jones és Froud gazdagon illusztrált műremeke, sajnos hazánkban nem jelent meg, de 1986 óta külföldön rendre kiadják, az első kiadás példányai meglepően sokat kóstálnak.

Két képregény készült eddig a filmhez. Az egyik a film cselekményeit mutatja be és a Marvel Comics adta ki, míg az egyetlen folytatás, ami napvilágot látott egy négyrészes manga-adaptáció, Return of the Labyrinth címmel, mely a 15 éves Tobyról szól és kalandjairól a rejtélyes Labirintusban.



No, hát ennyit akartam mondani, életem egyik legnagyszerűbb élményéről, mert azt hiszem ha idáig eljutottál beláthatod, hogy számomra ez bizony többet jelent mint egy szimpla film. Ha esetleg nem találkoztál volna vele, és nem zárkózol el a fantasytől ezúton ajánlom szíves figyelmedbe, olyan este 10 óra tájt belőve az indítást.



Labyrinth (angol-amerikai, 101 perc, 1986)
forgalmazza: Fórum Hungary
rendezte: Jim Henson
forgatókönyv: Terry Jones, Dennis Lee, Jim Henson
szereplők: Jennifer Connelly, David Bowie, Toby Froud, Frank Oz



pontszám: 10
dvd kiadás: 6
blu-ray kiadás: 10

Nikó 


Valahol meg lehet nézni a neten anélkül, hogy megrendelném dvdn?

 

Zsuzsska 


Jaj istenem! Imádom ezt a filmet '88 óta, eredeti szinkronnal, és a már a kicsi lányomnak is a kedvence!!!!!!

 

Administrator (Scal) 


Ne is haragudj, de ez egy 25. évfordulós jubileumi iromány volt. Mellesleg szerintem hosszában meg sem közelíti a Narniát. :D

 

Arkana 


Ez elég kiadós lett! :)

 

Megjegyzések

 

Megjegyzés hozzáadása

Töltsd ki az alábbi kérdőívet a megjegyzés hozzáadásához.









Speciális karakter:


:) :p :( :o :I ;) :O