Fincher 7. - Benjamin Button Különös Élete (2008) 

Ezt is megértük. Fincher eddigi utolsó mozija egyben Fincher eddigi első mozija is amihez már nem végképp nem tudok, sőt nem is akarok mentségeket keresni. Sajnos maga a film hiába szépen fényképezett, meg trükkös, ha egyenetlen a kidolgozás, unalomba fullad a történet és maga az egész is egy utánérzésbe torkollik. Mivel azonban ezt a filmet csak nem rég láttam - egészen pontosan 9 napja - ezúttal nem elemzést írok, inkább afféle különvéleményt, mert ugyan azóta leülepedett, de azért nem lehet összehasonlítani pl. az Alien 3-al, vagy a Játsz/Ma-val amiket jóval régebb óta, és átfogóbban ismerek. Mindenki elkészült? Az utolsó ismertető következik Finchertől.





Spoiler veszélye ugyan fennállhat, de mivel ez egy tavalyi film, nem feltételezem, hogy mindenki látta már, de azért nem árt vigyázni!

Ez egy Minek Mozi. Látszólag teljesen egyben van - ahogy apám szokta mondogatni; nincs elszakadva - azonban mégis. Minek leforgatni egy olyan filmet, amit már mások megcsináltak régebben - sőt jobban - főleg ha látszólag kézzel lábbal azon vagyunk, hogy másmilyen legyen. Minek visszarángatni Brad Pittet, aki a He7edikben, vagy a Harcososok Klubjában még tökéletes volt, itt viszont mintha csak sodródna az árral? És minek kapnak zöld lámpát ilyen projectek, amikor egy Zodiákussal vagy egy Pánikszobával meg kellett szenvedni, hogy egyáltalán elkészüljön.

Ezt a filmet legtöbben azért kritizálják mert a címe mást sugall mint ami. Sok mindent lehet számon kérni rajta, de azért ezt talán mégsem. Ugyanis az eredeti cím, The Curious Case of Benjamin Button, vagyis Benjamin Button Különös Esete, nem is értem miért nem ezt kapta a fordításkor, de had tegyem hozzá gyorsan nem ez az első, amit nem értek a magyar fordításokban. Márpedig a különös eset helytálló, nekem még tetszett is a Sherlock Holmesra hajazó cím, ott vannak mindig ilyen XY esete.

Benjamin esete pedig valóban különös, hiszen egy 80 éves öregember testében születik, akinek valamilyen megmagyarázhatatlan okból a sejtjei nem öregednek, hanem fiatalodnak, így ő maga is az idő előrehaladtával egyre fittebbnek néz ki.



Stílszerűen 1918-ban lát napvilágot New Orleans-ban, amikor véget ér az I. Világháború. Így azután könnyen kiszámolható, hogy egészen a 2000-s évekig nyomon követhetjük - egészen a Katrina hurrikán tombolásáig - nem csupán Benjamin életét, de ahogy az már az ilyen filmeknél lenni szokott bizony Amerika társadalmi korrajzát is. A kérdés csupán megint az; Minek?

Szinte teljesen ugyanezt láttuk már a Forrest Gump-ban 14 évvel ezelőtt, és ami a legnagyobb baj, hogy sokkal jobban. Sőt, ha belegondolok, Robin Williams Jack-je is több szempontból hasonló. Ezekről az áthallásokról persze nem csupán Fincher tehet, az első számú bűnös Eric Roth, aki a forgatókönyvet írta. Na és még mit írt Eric barátunk? Úgy van, a Forrest Gumpot. Ennyire hogy lehet valaki ostoba, hogy kétszer próbálja eladni ugyanazt, ráadásul ez utóbbi kicsit tartósított formában tálalva már nem az igazi. Vagy inkább felmelegítve?

Mindegy, úgy látszik erre van szükség, hiszen leforgatták, és ami a lényeg, hogy Fincher eddigi legnagyobb bevételét, több mint 333 millió dollárt termelt a film. Az, hogy a fiatalodáson kívül semmi ötlet nincs a filmben, - de tényleg - az mit se számított a kasszáknál.

Mert ugye itt is van egy nem egészen átlagos fiatalember, anyja belehal a szülésbe apja pedig ahogy meglátja a ráncos rusnyaságot, máris rohan vele egy öregek otthona elé - az első ötlete a Mississippi lett volna - dacára annak, hogy pár perccel előtte ígérte meg betartja felesége utolsó kívánságát, és felneveli a gyerkőcöt.



Az öregek otthonában nem igazán akadnak fenn rajta, hogy ilyen még a világon nem létezett, még a tanult orvos is azt mondja, talán egy hétig élhet. Szülei - természetesen feketék, ki mások - aztán felnevelik a fehér fiút, hadd legyen még nagyobb a kontraszt.

Suliba nem járhat, - ha jár is nem mutatják - de úgy néz ki az orvosok sem tudnak mindent, mert Benjamin ugyan csak tolószékben, de nagyon jól elvan. Sőt sokkal jobban, mint a többi öreg, akik szép lassan kiszenvednek egymás után.

Igazi tanulságos jelenet az a rész, amikor Benjamin megtanul járni - öregemberként - az ilyen jelenetek miatt mondom azt, hogy semmivel sem több a film, mint egy Forrest Gump utánérzés. És ezek a fordulatok! Benjamin kommentálja az eseményeket ugyanis, egy az egyben Gump kiszólások, csak ezúttal nem egy szellemileg kissé elmaradott, hanem egy a biológiai törvényeknek teljesen ellentmondó - és igen valószínűtlen - tulajdonsággal rendelkező fiatalemberről szól a történet

Benjamin élete kifejezetten átlagos. Megismerkedik egy lánnyal - a'la Forrest - aki aztán az élete bizonyos szakaszain újra felbukkan, persze egymásba szeretnek, és persze a lány folyton hülyíti. Szolgál egy halászhajón, részt vesz a II. Világháborúban kb. 2 nap erejéig - csodálom, hogy Vietnámot jótékonyan kihagyták - elmegy kuplerájba, később találkozik apjával, aki halála előtt mindenét ráhagyja, csakhogy bocsásson meg neki a gondatlanságáért. Szerelmes lesz egy másik nőbe, majd végre persze megkapja Jennyt, akarom mondani Daisyt, és még gyermeke is születik.



Akit azonban el kell hagynia, mert a történet az utolsó harmadban még a saját logikáját is felrúgja. Ugyanis ha van egy ember, aki öregen, de csecsemő alakban születik, az halálakor maximum bababőrrel, de felnőtt alakban kellene meghaljon. Legalábbis szerintem. Benjamin nem született sem tudással, sem a járás képességével, mivel a legtöbb öregember nem felejt el beszélni, emlékezni, és járni magam részéről igazságtalannak és öncélúnak érzem, ahogy a film végén Cate Blanchett veszi át az elmesélő szerepét, és szemtanúi lehetünk, ahogy a címszereplő átváltozik gyermekké, majd csecsemővé, végül - immáron minden képességét elvesztve - örökre lehunyja szemeit.

Benjamin története enyhén szólva is unalmas, eszméletlenül vontatott, de a legnagyobb problémája, hogy hihetetlenül, és érdektelenül üres. A technikai újítások, az egyre fiatalodó Brad Pitt maszkjai, és CGI retusálásai figyelemre méltóak ugyan, de nem lett volna szabad csak erre az egyetlen elemre építeni az egész történetet, ami ráadásul ennyire nyilvánvalóan koppintja a Forrest Gumpot - pár helyen még ugyanazon melódiák is megszólalnak.

No persze érzékeljük mi, hogy Benjamin mindig is egy örök kívülálló marad. Ő egy egyedi ember, aki sosem lehet boldog. Szerettei meghalnak miközben külsőleg ő egyre fiatalabbá válik. Szerelmével sem lehet boldog, hiszen amíg ő volt öreg, addig Daisy fiatal, majd pedig cserélnek. Összességében csupán pár jó év adatott meg számukra, amikor az idő közepén találkoznak. De ne felejtsük el, hogy szellemileg mindkét szereplő öregebb lesz, csak amíg a filmkészítők galád módon elbánnak Benjaminnal, addig Daisy még a halálos ágyán is friss marad. Apropó halálos ágy, meglehet szívtelen vagyok, de a kezdésnél, illetve a film végénél éppen elég lett volna ez a keretmontázs, ahogy Blanchett és anyja mellett virrasztó lánya, Julia Ormond beszélgetnek. A filmben azonban rengetegszer visszatérünk a jelenbe pár perc erejéig, és ez egyre idegesítőbb lesz az idő előrehaladtával.

A fordított életút metaforái egyébiránt egész végig a filmben legyeskednek, illetve kolibriskednek. Ugyanis a kolibri az egyetlen, aki visszafelé verdes szárnyával, ahogy a hurrikán is az óramutató járásával ellentétesen forog, vagy a film eleji óra amely visszafelé mutatja az időt. Benjamin halálával le is szerelik, mutatván eljárt felette az időt. Ez az első filmje Finchernek, ahol a rá jellemző feszültségnek még csak a csíráját sem találjuk meg, sőt szürreális jeleneteivel sokkal inkább olyan, mintha egy Tim Burton alkotást néznénk.




A forgatásról -

A filmet 150 millióból forgatták, ehhez képest a 334 millió dollár bevétel kielégítő, de persze azért más filmekhez viszonyítva, nem állja meg a helyét; a He7ediket sokkal kevesebből készítették, és majdnem ugyanennyit fialt, 15 évvel korábban.

Az eredeti történetet F. Scott Fitzgerald 1921-es novellája képezte, ugyanezen címmel. Ám Fitzgerald a hangsúlyt a dolog abszurditására helyezte, Fincher pedig egy drámát készített belőle, amiből ezúttal még a társadalomkritikai él is hiányzik.

A színészek nem túl kiemelkedőek, Pitt voltaképp csak bámul maga elé, Blanchett ugyanazokat a manírokat használja mint bármikor máskor - sőt koppintja Jenny habitusát, már ami a túlzott individualizmust, és későbbi tudatmódosító szerek élvezetét jelenti. Ormond pedig nem kap elég teret, hogy ki tudjon bontakozni, abban a percben amikor megtudja, hogy Benjamin az apja - nem spoiler, mert csak ő lepődik meg ezen - szégyen, nem szégyen belőlem csak a nevetést váltotta ki. Ehhez hasonló logikai bukfenc előfordul jócskán a film során, pl. hogy lehet, hogy Blanchett nem olvasta el a naplóját már korábban a szeretett férfinak, stb.



Így a film főszereplői tulajdonképpen a különböző maszkok, sminkek, és CGI effektek. (A film látvány, maszk és smink kategóriában megnyerte az Oscart is 2009-ben.) Ezek a részek nagyon jól kivitelezettek, az élethűségüket senki sem kérdőjelezheti meg, amit nem is csodálhatunk Pitt és Balnchett 4-5 órás púderezése után. Az a 2-3 perc amikor Pitt úgy néz ki mint 15 éve, az tényleg valami csoda. És még meg is szólal, járkál. Mi pedig csak - Blanchettel együtt - csodálkozunk. Blanchett sminkjei se rosszak, de mintha rajta nem lehetne látni különösebb változást, fiatal, 30-40 éves és középkorú énje között. A készítők kissé csaltak, hogy kiemeljék korokon átívelő szépségét.

A történetet egyébként már többször is el akarták készíteni, egyszer még a '70-es években Ray Stark, Jack Nicholsonnal. Steven Spilberg 1994-ben, természetesen ő Tom Cruiset hozta volna a lead rollba. Majd 1998-ban Ron Howard is fontolóra vette a dolgot John Travoltával. Blanchett helyett pedig egy ideig Rachel Weisz töprengett az ajánlato.

A Benjamin Button Különös Élete sajnos egy üres töltényhüvely. Bármivel ki tölthették volna ezt az időmennyiséget, de sikerült egy teljesen szokványos történetet elmesélni, amely bár szép, de minden szempontból méltatlan Fincher előző munkáihoz.

Korábbi filmjeiben - még az unalommal vádolt Zodiákusban is - végig ott lappangott a fojtogató érzés amivel rávette a nézőt, hogy izguljon a szereplőkért. Azonban legutolsó filmje során talán csak azon izgulhatunk, nehogy elaludjunk a nagy sietségben.




És ezzel a végére is értünk kis körutunknak amely során David Fincher filmjeit elevenítettük fel. Remélem jól éreztétek magatokat és tudtam jó néhány érdekes momentummal szolgálni ezekkel a nagyszerű filmekkel kapcsolatban. Azt még ugyan nem tudom legközelebb kinek a filmjeivel foglalkozom, de ígérhetem, lesz még hasonló itt a FatumTeam-en.


The Curious Case of Benjamin Button (2008)
amerikai dráma, 159 perc
kiadó: Warner Bros.
rendezte: David Fincher
szereplők: Brad Pitt, Cate Blanchett, Julia Ormond


pontszám: 5/10


UI: A DVD verzió szintén csak később érkezhet, bár ezen film esetében - a fent említettek miatt is - nem fogok olyan nagyon görcsölni, mint a többinél.

Megjegyzések

 

Megjegyzés hozzáadása

Töltsd ki az alábbi kérdőívet a megjegyzés hozzáadásához.









Speciális karakter:


:) :p :( :o :I ;) :O