Fatum Portál2013-05-19T04:59:01ZScalCopyright 2013, ScalSPHPBLOGSzületett gengszterekAl Pacino, Christopher Walken, Alan Arkin. Három név, amely külön-külön is megállja a helyét bármiről is legyen szó. És ha hárman ezek egy filmben szerepelnek? Nos, annyit mondhatok, született színészek.
A keresztapa című film hallatán egy pillanat alatt libabőrös leszek, Pacino-ra a megfelelő szó, a zseniális. Ezt Fisher Stevens amerikai rendező is tudja, így nem nehéz kakiból aranyat csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy alapból nem jó a történet, de azért azzal mindenkinek egyet kell értenie, hogy bármilyen rossz filmbe is vállaljon szerepet, sikere lesz.
Walken nevéhez jócskán lehet sorolni filmcímeket, csak ha a témánál maradunk, a gengszterfilmek közül a Gengszter románc, és az 1999-es Viszlát, gengeszter!. Arkinról sem szabad megfeledkezni, akit Az Argó-akcióban láthattunk, A család kicsi kincse nem tudom mond-e valakinek valamit, de ha egy jó vígjátékra vágysz egy unalmas hétköznap este, akkor ezen a filmen jót lehet nevetgélni.
Oscar-díj jelölések is bőven voltak az évek során, reggelig lehetne folytatni a vállalt szerepeket, akár csak mellékszerepeket, jelöléseket. Nem hiába, olyan színészekről beszélünk, akik bármikor bármit csinálnának, elég, ha annyit mond "múúú", és megtapsolom.
Nos, ez egy gengszterfilm, nehéz volt kitalálni a cím hallatán. Méghozzá született gengszterfilm, bátran állítom hogy az elmúlt pár évben, komolyan felüdülés volt megnézni végre egy normálisan összerakott, megszerkesztett, és szórakoztató filmet. Az öregek mindig szórakoztatóak, egy bizonyos év után már szenilisek lesznek, vannak, akik megfeledkeznek, hogy már nem húsz évesek. Ilyen az élet, mi is megtapasztalhatjuk nem is oly sokára ezeket a csodás éveket. Na de, nem csak a húszéveseké a világ, és ha több évet leültél a börtönben, mint Val(Pacino), akkor az elvesztegetett időt egy éjszaka akarod behozni, természetesen a legjobb országos cimboráid, ez esetben, Doc(Walken) és Hirsch(Arkin) társaságában.
Drámai szálból is van egy vékonyka fonál, ami annyira nem megható, de vannak benne szép gondolatok. Ami viszont a barátságot szétrombolhatná, vagy összehozza, az a pont, amikor Val rájön, hogy legjobb barátja kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy másnap reggelig végezzen vele, különben ő is golyót kap a fejébe. Ha tudod, hogy egy éjszakád van a börtön után, és mégis olyan nyugodtan indulsz neki az estédnek, mint itt ezek hárman, akkor tudhatod, hogy megöregedtél. Ugyanis az egész filmre jellemző a vontatott, picit belassult, semmivel sem törődöm, teljes nyugodtság, akár csak az öregségre. És ez nem is feltétlenül baj, hiszen ez a jellemző csak növeli a poénok erősségét, ami talán nem mindig a "trendi" poénoknak felel meg, hanem amolyan lötyögős, amilyenek a színészek is egyben, de nincs mit tenni, ez van, ez a korral jár. Nem azért teszek hangsúlyt annyira a korra, mert rossznak érzem, hanem pontosan azért, mert e szempont szerint kell értékelni a filmet, az alakítást, hogy itt vannak ők hárman, vén rókáknak hívjuk őket, valami nagyon nagy durranást várunk tőlük, és nos, a maguk formájában ezt meg is kapjuk.
Val végigbulizza az éjszakát, utolsó vacsorából kettő darab steaket is fogyaszt. Hirsch-nek utolsó kívánsága teljesül, két nővel egyszerre lenni, meglepő, hogy mennyire odavoltak érte a nők, aki rá pár órára el is távozott az élők közül. És ez az a pont, amit nem vettem volna poénra, ugyanis, halálának okául a két legjobb barát felelőtlensége szolgált. Egyetlen lányának olyan nyugodtsággal adták elő, mintha ha csak egy sima fejfájásról lenne szó, vagy egy "á, csak alszik a kocsiban, majd felébred, (vagy nem)".
Végezetül sok minden ellenére is született színészek maradnak, mivel a színészek karakterében és alakításukban nincs kivetni való. A betétdal külön kiemelést érdemel, a történet pedig gengszteres, épp csak kicsit poros, de attól még a vén kecske is megnyalja a sót, vagyis, ami jó, az jó.
Stand Up Guys (amerikai, 2012, 85 perc) forgalmazza: ADS Service rendezte: Fisher Stevens forgatókönyv: Noah Haidle szereplők: Al Pacino, Christopher Walken, Alan Arkin, Lucy Punch
A történet még jó is lehetne csak valahogy rosszul tálalták, elég vontatott, és valamiért folyton elmondják, hogy mi történt a Földdel. Hahó! Már az elején is felfogtuk, amikor Tom bácsi 10 perces monológot tartott. Ez nem a Barátok közt, hogy mindent el kelljen mondani tizenötször, jó lenne, ha nem néznék ennyire hülyének a kedves nézőt. De probléma ezen kívül is van még bőven, ami különösen idegesítő, hogy a film megható próbál lenni, de egy kicsit sem az...
Több cikkben olvasható, hogy a Feledés látványvilága szép - na és? Ez ma már minimum, de nem azért ülök be a moziba, hogy csodáljam a tájat, ez önmagában nem elég. Több kell, és akkor persze értékelném szívesen a látványt is. Az akciókról sem tudok jót írni, az összes kifulladt már az előzetesben, egyik sem valami szuperszonikus.
De a legfőbb probléma az, hogy érzelmileg sem érintett meg, pedig tele van nyálasan érzelgős jelenetekkel. Az egyikről a Trópusi vihar jutott eszembe, ahogy a halálán lévő katona búcsúzkodik. A fejemet fogtam, mert itt ugyanezt véresen komolyan gondolták. A másik hasonló rész pedig embertelenül hosszú volt, forgattam a szemeimet, a véget nem érő szentimentális zagyvaságoktól.
Igaz, a főszereplő, Tom Cruise nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de voltak olyan filmek, amelyekben kifejezetten kedveltem. Ez nem olyan. Például, Tom úgy próbált humoros lenni, hogy a járgányában lévő, bólogató bábunak dumált. Szerintem a Bob névre hallgató baba is unta már. Spoiler! Azért az vicces, ahogy az ufóhívő Tom Cruise végül megsemmisíti az ellenséget, ergo saját istenét.
Rajta kívül a szereplők közül senkivel sem tudtam azonosulni, valahogy nem értettem, hogy mit keres itt Morgan Freeman, szerintem az ő tehetségének túl jelentéktelen volt ez a szerep. Olga Kurylenko (Julia) és Andrea Riseborough (Vika) nagyon dögösek, de más szerepük szerintem nem is volt, csak jól néztek ki, és csillogó szemekkel bámultak Tom bácsira.
Félreértés ne essék, én személy szerint nagyon szeretem a sci-fi műfaját már egészen gyerekkorom óta, de attól, hogy ez így van még nem minden sci-fi jó, például ez sem az. Meglehetősen untam a filmet, pedig voltak benne jó fordulatok, de 125 perc sok idő, jobb lett volna egy másfél órás mozi, az valószínűleg élvezhetőbb lett volna, bár még attól se lenne ütős ez a film.
Oblivion (amerikai, 2013, 125 perc) forgalmazza: UIP-Duna Film rendezte: Joseph Kosinski forgatókönyv: William Monahan, Karl Gajdusek, Michael Arndt, Joseph Kosinski szereplők: Morgan Freeman, Tom Cruise, Olga Kurylenko, Nikolaj Coster-Waldau
pontszám: 4]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130415-1419162013-04-15T00:00:00Z2013-04-15T00:00:00ZTrónok harca (második évad) - Na ki a király?Trónok harca (első évad)-ról magvas gondolataimat, és az idei számvetésből egyre inkább arra jutottam, időszerű lenne megnézni a másodikat, tekintve hogy idén márciusban már jön a harmadik. Nem is értem az HBO miért tavasszal adja ezt, amikor ebből a sorozatból üvölt a tél, ráadásul a tíz részt simán le lehetne zavarni a téli szünet alatt. Na mindegy, a fejesek tudják, én mindenesetre vártam idáig, - ugye milyen gyorsan elment egy év? hát nagyon nem - és baromi jól szórakoztam. Azt kell mondjam bár ennek az évadnak is rengeteg hülyesége van, és bizonyos tekintetben fikarcnyit se javult az előzőhöz képest, mégis jóval szórakoztatóbb mint a rendkívül frusztráló első. Az alapozás úgy látszik mégis jó volt valamire. Gondolkodtam azon is, vajon mit írhatnék róla, hiszen legutóbb elég velősen kitárgyaltam majdnem mindent anélkül, hogy a cselekményről beszélnék, itt azonban pontosan ennek próbálok spoilerezés nélkül nekiesni egy hentesbárddal.
Szóval, ez az évad George R. R. Martin Tűz és Jég Dala ciklusának második könyvéből készült, melynek valójában a Királyok Csatája címet adta, és némileg eseménydúsabb mint az első tíz rész. Ugye pár szereplő kiesett, de legalább ennyi becsatlakozik, így örülhetünk ha epizódonként 5-10 percet megtudunk egy-egy karakter életéből. Nagyon kíváncsi vagyok ennyit szerepel-e a könyvben is, mert ha igen, hát az bizonyos szereplőknél kifejezetten előnytelen. Az alapfelállás a következő. A kis, mocsok, rohadék Joffrey ül a trónon, és kegyetlenkedik minden nap - ahogy az ördögfióka fogalmaz "gonosz és félkegyelmű király" - de mivel a Lannisterek sikeresen elvágták magukat az összes nagy háztól, az egész Hét Királyság felkel ellenük, hogy megszerezze a Vastrónt.
A volt király két öccse, a homoszexuális Renly és annak bátyja Stannis azonnal királlyá koronázzák magukat, és elkezdenek sereget gyűjteni. Minthogy Joffreyről azt pletykálják, hogy nem Baratheon, hanem a királynő és annak testvérének vérfertőző kapcsolatából született gyermeke - heh, pletykálják, kedves - mindketten jogos örökösökként léphetnek fel. Az idősebb jogán Stannis következne a sorban, és a volt királyi segítő is őt támogatta, neki azonban kicsiny a serege, így eladja lelkét az ördögnek, és egy Vörös Papnőnek, akinek segítségével bevadít akit csak tud. Renly sokkal magabiztosabb, összegyűjt egy százezres sereget - komolyan akkorát, hogy rá se fértek a képernyőre -, gyorsan meg is házasodik, elveszi a Tyrell házból való gyönyörűséges Margaery-t, hogy elejét vegye az újabb "pletykáknak" miszerint ő meleg, és így nem lenne érdemes a trónusra. A jelenet, amikor próbál bizonyítani - viszolyog a nőtől, de azért derekasan nekigyürkőzik a dolognak - több, mint jó. És az asszony is, vagy megértő, vagy csak ennyire vágyik királyné lenni, de nagyon megkapó jelenetet láthatunk.
Robb Stark - az öreg Eddard Stark fia - sorra nyeri a csatákat - gondolom a stáblista alatt - és szarrá veri a Lannistereket, kikiáltja magát Észak királyának, és bár neki nem kell a Vastrón, de meglátja a lehetőséget, hogy északot egyszer, s mindenkorra függetlenítse Királyvártól. Legjobb barátját, Theon Greyjoyt hazaküldi apjához - akitől még Eddard szakította el évekkel ezelőtt -, hogy próbálja meg rábeszélni, adja neki a hajóhadát. A fiú hazaérkezésekor azonban nem hogy apját nem tudja meggyőzni erről, hanem a láthatóan megkeseredett férfi - miután ő is kikiáltja magát királynak - még a saját fiát is Robb ellen fordítja, aki rajtaüt a védtelen Deresen, és megkezdi ámokfutását. A FAL-on túl pedig Havas Jon elindul megkeresni nagybátyját, miközben egy Északi királyról is lassan tudomást szerzünk, aki ha beszabadul a Hét Királyságba, ott bizony kő kövön nem marad.
Ebből is látható, hogy a Királyok csatája meglehetősen találó cím, de gondolom az HBO már ezen nem akart szőrözni, hogy betettek volna egy alcímet. Az ilyen állapotot interregnumnak hívják, a mi történelmünk is meglehetősen sok ilyennel büszkélkedhet, és nyilván nagyon izgalmas időszak lehetett. De itt a harc már valóban a Trónért folyik, nem úgy mint az előző tíz epizódban, ahol az ármánykodásnak jutott nagyobb szerep. Akkor biztosan sokkal több akció, meg csata van ugye? Hátöööööö... nem. Illetve ez nem igaz, a 9. részre az HBO láthatóan összekapta magát, feltörte a malacperselyt, eladott családi ezüstöt s porcelánt, és egy egész tisztességes várostromot kapunk, ami azért meg se közelíti a Helm szurdokban látottakat, de állítólag már így is a világ egyik legdrágább sorozatáról beszélünk. De basszus, tényleg csak engem idegesít, ahogy megy a rizsa mekkora volumenű is ez az egész, és közben lószart se látunk? Illetve azt igen, de erről majd később. Mindenesetre amikor Yara Greyoj megjegyzi, hogy azért nem látható a hatalmas hajóhada, mert nem fér be az öbölbe, ott már az agyamat borogattam. Igen, nyilvánvalóan azért, semmi más oka nincs, teszem azt az HBO-nak nincs elég pénze. Nagyon kíváncsi lennék mire ment el itt a zsé, mert mint írtam egy éve, ott még ki kellett préselni Sean Bean gázsiját, itt azonban nem. A két legismertebb név a törpét játszó Peter Dinklage, és az apját alakító Charles Dance.
Előbbi már majdnem túl sok is lesz, mert ő lép elő a király segítőjének, és az első öt részben azt láthatjuk, hogy szerzi meg a hatalmat, ugyanitt Eddard elveszett, Tyrion viszont lubickol, ahogy a kistanácsot kijátssza, kémeket épít be, leváltja a testőrkapitányt, és végre pofánveri ezt az undorító Joffreyt, aki szerintem joggal pályázhat a világtörténelem leggyűlöltebb sorozatszereplőjének örökös címére. Komolyan, hozzá képes Jockey Ewwing egy kedves, mosolygós, fogatlan bácsika. Na jó, nézzük a karaktereket mi történik velük.
Ha már Tyrionnál tartunk, ő nagy kedvencem volt az első tíz részben is, de azért Eddard volt a favorit, most utóbbi híján hozzá menekültem, mert nagyon emberi, nagy igazságérzete van, még akkor is, ha az oldal amit szolgál egyértelműen rossz. Ráadásul lesz egy nője, Shae, aki tényleg szereti, és ezek a jelenetek még inkább kiemelik ennek a törpének a tragédiáját.
Testvére Jaime nem igazán kap szerepet most, tekintve, hogy tíz részből nyolcban egy karóhoz bilincselve néha mutatja a kamera.
Cersei - a királynő - ugyanolyan unalmas mint volt, bár néha átvillan az agyán, hogy lehet nem a legjobb ötlet az idióta fiát támogatni az utódlásban, no de csak ő miatta lebzselhetnek Királyvárban. Majdnem minden részben láthatjuk, ahogy leissza magát, mereng az elcseszett életén... és nem tanul belőle semmit.
Tywin - az apjuk - Harren Hall várromjában készül az ütközetre. És csak készül, és készül, és készül, és készül, és... no jó, neki hajlandó vagyok ezt megbocsátani, mert Dance-t jó látni a képernyőn, akkor is ha már ilyen vén. Ráadásul az ő szála egy ponton összekapcsolódik Arya Starkéval, és ezen jelenetek szintén egész jók.
Térjünk át a Starkokra. Arya sokkal aranyosabb most, mint az előző tíz részben, lehet jobban áll neki a fiús haj, vagy az a roppant vonzó benne, hogy mivel ő hálaistennek gyerek, tuti nem lesz vele szexjelenet - amiből már megint annyi van, de erről is később. Szóval Arya sikeresen kijutott Királyvárból, összehaverkodik az elhunyt király fattyával - aki a leginkább jogosult a trónusra, de ő egyelőre annak is örül, ha él - majd amikor a Lannisterek Harren Hall-ba viszik, ahol találkozik az Arc Nélküli Emberrel. KI EZ?????? És ha ilyesmikre képes, miért nem tudott saját maga is kiszabadulni? Valaki segítsen már mert kurvára nem magyaráztak meg semmit róla sem, csakhogy ő is Bravosból származik - túl a Keskeny tengeren. Arya miatt egyébként nem értem hogy érhetnek rá az évenkénti tíz résszel, mert még pár hónap és serdülni kezd.
Sansa Stark - a nővére - sokkal szerethetőbb lett, nagyon rossz látni, ahogy Joffrey kegyetlenkedik vele, ahogy mindenki ellen van Királyvárban, ahogy nap mind nap hazudnia kell, és semmi esélye a menekülésre, illetve ami van neki, azt elcseszi. Bár két segítője mégis akad, de Kutyáról majd később.
A két öcskös, Bran és Rickon vonala akkor kap hangsúlyt, amikor Theon beveszi Derest... no ezt még egyszer, szóval bejön a hálószobába a főcím után és közli: "Bevettem Derest". Hát az apátok faszát komolyan most már! Hogy még egy olyan akciót se kapjunk, mint ami alulról súrolja a Honfoglalás jeleneteit!!! Arra azért csak jutott volna egy kis money.
A két báty azonban ezúttal sokkal érdekesebb. A már említett Robb több szempontból is, bár a tíz rész alatt mindössze annyi történik vele, hogy összebalhézik anyjával - egy meglehetősen zavaros szökés, szökési kísérlet, és szöktetés után -, és beleszeret két láblevágás közt egy formás felcser ladybe. Havas Jon is fele annyira idegesítő, mint korábban, lehet azért, mert miután elindulnak a FAL-tól északra lerázza Samuját, és beleakad a farka egy nőbe neki is, de sajnos egyelőre elég keveset tudunk meg az ő történetükből.
Valamiért én nagyon vártam Stannis színre lépését, de kevés ilyen semmilyen karakter szaladgál Westeroson, ő is csak arra vágyik, hogy meghágja a Vörös Papnőt, és állítólag legmegbízhatóbb embere, egy csempész akinek ő vágta le négy ujjpercét. Bár az öccsével való acsarkodás nem rossz, és nekik köszönhető az évad egyetlen jelentősebb CGI varázs jelenete, amit azért sikerül megfűszerezni a szokásos Trónok Harca gyomorfogató stílusával.
A legérdekesebb karakter azonban kétségtelenül Theon Greyjoy. Ő már tetszett az elmúlt évadban is, de most valamiért nagyon tudtam őt szeretni. Állítólag ő egy cselszövő lenne, pedig nagyon nem az. Ő az ember aki sodródik az árral, és akkora benne a megfelelési kényszer, hogy az évad legmorálisabb jeleneteit neki köszönhetjük. Vajon mi a fontosabb? A lojalitás a Starkokhoz, ahol évekig raboskodott, de Eddard valójában fiaként bánt vele, vagy a család szentsége, akikhez örömmel tér haza, de apja megveti, és már nem a fiának tekinti, húga pedig egyenesen lenézi, és az emberek sem azt látják benne, akinek ő szeretné láttatni magát. Pyke szigete egyébként új és izgalmas helyszín, ellentétben Harren Hallal és Dragonstone-val.
Kimaradt még Daenerys, akik khalasarjával épp meghalni készül a nagy sivatagban, amikor a tizenhármak által uralt Quartba - szintén új, és egyben az utolsó helyszín - érkezik, ahová bebocsátást nyerve, sikeresen leredukálja maradék embereinek a számát, úgyhogy mire végre valahára szereznek egy teknőt, amivel elindulhatnak Westeros felé, elég lesz egy hajó is, hogy "hatalmas" seregével megkezdhesse a támadást. Az ő szála azonban most rém unalmas, és vontatott, amit azzal akarnak jobbá tenni, hogy folyamatos cliffhangereket kapunk az arcunkba. Meg persze itt van a három sárkánybébi - vót benne fantasy Sanyi! jó vót ez -, amiket valami kriminálisan animáltak le. Jó, jó, televíziós sorozat szintéjén animáltak le. Nem jól.
Ki maradt még? Itt van Kutya, a végtelenül hűséges testőr, aki valamiért utolsó leheletig védi, Joffreyt, de mégis megszánja Sansát, ahogy az aranykalitkában vergődik, és az évad végére akkora arc lesz belőle, hogy dögöljenek meg a producerek, hogy nem mutatták be jobban az ő szálát. A kistanácsból ketten kapnak hangsúlyosabb szerepet ezúttal, Lord Baelish, aki az előző évadból szintén nagy kedvenc volt - de itt most unalmas és sótlan, valamint az eunuch Lord Varys, aki valamennyire - hát ha lehet így fogalmazni - szerethetőbb, emberibb, mókásabb.
És ennyi. Nem elég? Talán látható, hogy annyian vannak megint mintha a Gazdagréten laknának, de a legtöbbjüket még akkor is érdekes nézni, ha megint csak a duma megy unos-untalan.
Említettem a szex dolgot. Én Westeroson akarok élni, mert itt minden nőn egy szál pendely van, és mindegyik ledobja magáról pár mondat után. Ahol nő tűnik fel a színen és idősebb mint tizenhárom az csak baszik, vagy basszák, vagy meg akarják baszni. Jaj, hát így nem lehet beszélni egy kritikában? Mert egy sorozatban lehet bazdmeg! Hát ezt kapom orrba szájba, a tizedik percnél amikor már dugtak, mondom, helyben vagyunk. Haver benéz: - Trónok harcát nézel? - Hogy találtad ki bazdmeg?
A nyelvezet is zene füleimnek, bár mintha több archaizálást vettem volna észre, mint az előző évadban, de azért itt is dől a vulgaritás teli torokból, és nem csak az Ordenáré rend lovagjaiból. Szar, ondó, baszás, fing, baszás, fos, baszás, baszás, baszás, és még több baszás. Többet mocskolódnak, mint csonkolódnak, a harcmezőn mutassátok meg milyen fasza gyerekek vagytok basszátok meg!
Még mindig azon agyalok, ez Martin terméke-e, és képernyőn ennyire rosszul veszi ki magát, vagy ezt az HBO tette hozzá, hogy ezzel adják meg a kőkemény középkori hangulatot. Mert azzal nyitni egy amúgy véresen komoly ceremóniát, hogy a nemes pej leszarja a követ, az minden, csak nem emelkedett. Na mindegy, lehet ez csak számomra visszataszító, mert a profánságot bár bírom, de azért egy határt meg lehetne húzni.
Anno hiányoltam a varázslás mennyiségét is a sorozatban, hiszen egy fantasy világban járunk, most ebből többet kapunk, ami nekem tetszett, ezen csupán a már említett gagyi CGI ront, mert ha kilóg a lóláb, akkor bizony itt tényleg kilóg minden.
Egyebekben a külcsín sem változott, bár féltem, hogy beújítanak, mert ez sorozatoknál divat, de ugyanúgy kis maketteket kapunk, amikor halljuk a nagyon dallamos főcímet - bár tavaly óta észrevettem, hogy a nyitány a Tudorok módosított verziója. A szinkronról tavaly talán nem szóltam, pedig igen jól sikerült, remek színészek kölcsönzik a szereplőknek hangjukat, mint pl. Csőre Gábor, vagy Tahi Tóth László, aki ezáltal is egy mélységet adott Theon szikár apjának.
Zárásként annyit mondanék, a Trónok Harcának második évada sokkal jobban sikerült, mint a lassú felvezetés, még úgyis, hogy itt is alig van eksön. Leginkább, olyan mint egy ritka orgazmus, kurva sok időt kell végigszenvedni míg eljön ez a tíz óra, de annak minden pillanatát élvezed.
Game of Thrones (amerikai, 2012, 10*55 perc) forgalmazza: HBO rendezte: Alan Taylor, Alik Sakharov, David Petrarca, David Nutter, Neil Marshall forgatókönyv: David Benioff, George R.R. Martin, D.B. Weiss szereplők: Kit Harington, Emilia Clarke, Peter Dinklage, Charles Dance
pontszám: 7
UI: A harmadik évad, mely a Kardok Vihará-ból készült idén márciusban érkezik, legalábbis az első fele, - ezek is kezdik -, még nem tudom, hogy azonnal rávetem e magam, vagy megint megvárom az egy évet, amíg Közeleg a Tél.]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130412-2122412013-04-12T00:00:00Z2013-04-12T00:00:00ZWhatever WorksBoldog szűlinapóóót, boldog szűlinapóóót, boldog szülinapot Borisz, boldog szülinapot! Boldog szűlinapóóót, boldog szűlinapóóót, boldog szülinapot Borisz, boldog szülinapot! - Te mit csinálsz, születésnapod van? - Nem tudtad, ha kétszer elénekled kézmosás közben a Boldog Születésnapot, az megöli a mikrobákat?
E filmje Woodynak olyannyira ismeretlen hazánkban, hogy a nyilvánvaló tényen kívül miszerint még forgalmazóra sem talált aki prezentálta volna a helyi lakosságnak, egész egyszerűen még magyar címet sem eszkábáltak neki. A fenti két szó pediglen arra utal, hogy amíg az ember nem bánt másokat, addig bármi csinálhat kényére kedvére. S minthogy ez egy Woody Allen film a működés itt kizárólag a párkapcsolatokra vonatkozik, és higgyetek nekem, itt aztán lesz minden dögivel.
Pedig a Whatever Works Woody talán legjobb 2000 után készült filmje, amiben ő maga nem szerepel. A főszerepet ezúttal Larry David kapta, aki itthon talán a Félig üres című sorozatból lehet ismerős, amelyben saját magát alakítja. Lényegében itt is ez történik, bár van egy oroszos álneve, de ha láttuk az Agyament Harryt, akkor nagy biztonsággal be tudjuk lőni milyen is ez a karakter. Woody Allen szemetebb kiadásban. Borisznak 200-as az IQ-ja, egy zseni kvantummechanikából, aki szabadidejében régen húrelméletet tanított, manapság meg sakkozni az ifjúságot. Türelme azonban semmihez és senkihez sincs, a zseni meg nem értettsége, amikor egyszerű halandókkal kell beszélgetnie mindenféle baromságról lassan az agyára megy. Minthogy hihetetlenül okos olyan dolgokra is ráébredt amire az egyszeri ember sosem fog, ennek okán felborította addig csendes mederben folyó életét, elvált a feleségétől, és kivetette magát az ablakon, hogy megoldja a problémát. Szerencsétlenségére azonban csak megbénult, ráadásul egyik este bekéredzkedik hozzá a 21 éves Jessica, aki eleinte az agyára megy, de később annyira összemelegednek, hogy elveszi feleségül. Azonban hamarosan megjelenik az anyós, aki egyáltalán nem örül neki, hogy fiatal lánya, egy olyan öregemberrel pitykézik aki az utolsókat rúgja.
Ha valaki tisztában van Mr. Konigsberg miféle kapcsolatban is él, akkor máris felfedezheti az önéletrajzi vonásokat. Sőt a fil még ezen túl is megy, és még, jó is, hogy csak 92 percig tart, mert egy idő után nekem kicsit már sok volt a politikai korrektség. A szereplők déli tájszólása is meglehetősen sztereotip, mint a, aki hisz istenben csakis fegyvermániás fajgyűlölő lehet, aki pedig nem az nyilván mind vörös komcsi. Szóval a filmnek vannak bőven hibái is, de ezekért mind kárpótol az a világgyűlölet amit Borisz prezentál a film minden egyes nanoszekundumában, ilyen tömény undort utoljára Jack Nicholson adott a Lesz ez még így se-ben. Ami kell is, hiszen a filmet szinte 100%-ban ő cipeli, Carolyn McCormick inkább afféle édes kis semmiség mellette, és Daviden kívül hiányoznak ezúttal a nagyobb nevek is - nálunk ő sem az igazán.
Ami viszont egyértelműen szuper a filmben, az az, hogy hosszú idő után a főszereplő ismét kiszól a nézőhöz, és ezúttal a többiek ott értetlenkednek, vajon kihez duál Borisz, talán mondanom se kell, számomra ezen pillantok aranyat értek.
Úgyhogy aki utálja Woodyt, annak azért, aki meg imádja, annak azért ajánlom eme munkáját. A Whatever Works egy igen kellemes meglepetés, egy kései időszakát élő, valaha szebb napokat látott zsenitől.
Whatever works (amerikai-francia, 2009, 92 perc) forgalmazza: - rendezte és forgatókönyv: Woody Allen szereplők: Larry David, Michael McKean, Carolyn McCormick, Adam Brooks
A filmben Calvin az atlétakülsejű, szociálisan érzékeny írót, egykor zseniként rajongták körül, azonban még ma is a hajdanvolt dicsfényben fürdik, új kötetével pedig sehogy sem halad. Bátyján kívül senkivel nem érintkezik, szórakozni nem jár el, lányokkal nem mer közelebbi kapcsolatba bonyolódni, családját is leépítette és egyetlen mentsvára természetesen a pszichológusa. Az ő tanácsára kezd el írni egy lányról, hogy megszabaduljon a fejében tomboló káosztól. Az ihlet ahogy az már lenni szokott ripsz ropsz visszatér, és egészen addig jól is mennek a dolgok, míg Ruby, a titokzatos "tökéletes" főhősnő a gépelt oldalakon is marad. De a teremtő elme már csak ilyen, Calvin egyik reggel arra ébred hogy a lány hús vér valójában ott süt főz a konyhában, a kitalált karakter egyszer csak életre kelt.
Ebben a filmben szó sincs álomról, agyi manipulációról, vagy akár csak felmerülő kérdésről, hogy mindez megtörténik e, Calvin villámgyorsan rájön, Ruby valahogy életre kelt, és mindig úgy változik ahogy éppen ő folytatja a regényét. Minthogy azonban beleszeret a múzsába elhatározza, többet egy sort sem ír le, hiszen megtalálta az időn felett álló boldogságot. A mézeshetek azonban hamar tovalibbennek, és Calvinnak rá kell ébrednie, hogy még egy tökéletes lánnyal is adódhatnak gondok.
No most... Kinek rémlik bármi, ha azt írom, hogy PYGMALION? Nohát ez a történet ugyanaz, csak pepitában, kis változtatással. Ugyan ezzel semmi gond, mert a régi mesét már hatszázszor feldolgozták, csak nekem senki ne tömjénezze már a forgatókönyv újító erejét amikor lényegében csak portalanítottak. Ha hozzáteszem, hogy a két főszereplő ráadásul a valóságban is egy pár, akkor még csak különösebben meg sem kellett magukat erőltetniük. Egyebekben mindenben átlagosak, ez lehet a film legnagyobb vonzereje, végre nem Tom Cruise szépségű férfi, és Agelina Jolie tökéletes testével rendelkező nő esik egymásnak a vásznon.
Ugyanakkor meglehetősen mondvacsinált okokkal tarkították a filmet, és míg egyik ötlet jó, a másik kifejezetten hülyeség. Ha egy nőt tökéletesre írtak meg akkor még véletlenül sem fordulhatna elő olyan malőr, hogy a kurválkodás alapfunkcióként szerepel nála, és még meg is sértődik amikor a szemébe vágják, szóval Zoe Kazan lehet jobb színésznőnek, mint forgatókönyvírónak, vagy fordítva, mindenesetre nem valami kiemelkedő annyi szent. A srác - Paul Dano - meg a Looperből lehet ismerős, ő volt akinek egyszer csak karja veszett.
A Fejbenjáró bűn leginkább a furcsa ötlete miatt maradhat emlékezetes, de ha a párkapcsolatok problémásságáról akarunk mélyebb látleletet szerezni akkor tucatnyi jobb film áll rendelkezésünkre. Ez csupán egy jó film, de annak nem rossz.
Ruby Sparks (amerikai, 2012, 104 perc) forgalmazza: Pro Video rendezte: Valerie Faris, Jonathan Dayton forgatókönyv: Zoe Kazan szereplők: Antonio Banderas, Paul Dano, Alia Shawkat, Zoe Kazan
pontszám: 7]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130409-1842522013-04-09T00:00:00Z2013-04-09T00:00:00ZRómának szeretettelWoody Allen legújabb filmjét, a Rómának szeretettel-t.
Még vagy egy évtizede folytattam egy igen épületes beszélgetést egyik osztálytársammal, aki azzal próbált ellehetetleníteni, hogy Woody Allent gáz szeretni, mire benyögtem hogy egy kibaszott zseni az ipse, s minthogy egy percig se gondolta azt, hogy nem mentegetőzni fogok így a vita félbe is szakadt, mert nem nagyon tudott a továbbiakban mivel támadni. Tény, hogy akkor azért könnyebb helyzetben voltam, mert az utóbbi egy évtizedben akárhonnan is nézem, Woody egész egyszerűen felhígult, vagy ha úgy tetszik őt is utolérte az öregkor.
Időskori filmjeire sok minden jellemző. Egyik ilyen, hogy már nem érzi kőbevésett mózesi törvénynek hogy csak és kizárólag neurotikus New York-iakról forgassa filmjeit, rájött hogy neurotikusok élnek Barcelonában, Párizsban, Londonban, vagy éppen mint mostani filmjében Rómában. Az elmúlt 5-6 évben Woody kirándul az öreg kontinensen, és mindenhol ihletet kap, ahogy azt a legutóbbi remek Éjfélkor Párizsban kapcsán is megtapasztalhattuk. Másik ilyen, hogy Woody újabban nem szerepel filmjeiben, és noha régebben is előfordult egyszer egyszer, hogy kimaradt egy fajsúlyosabb alkotásából (pl. Belső terek), de végeredményben minden filmjében önmagát alakítja, semmit nem változtat magán, és még a karakteren se sokat. Szabályszerűen rá húzta filmjeit az ő személyére, és ez nagyon jól működött is. A 2006-os Füles óta azonban már mellékszereplőként sem vett részt filmjeiben, noha mindig volt valaki, aki Woodyt játszotta. Itt is lesz, de örömteli hír, hogy a mester végre visszatért a vászonra is.
Azonban ennyiben ki is merül a nagy öröm, mert ez a legutóbbi filmje kisebb csalódás. Ha drámai akarnék lenni, akkor egyenesen NAGYOBB csalódás. Kezdjük ott, hogy e filmnek már nincs is koherens története, négy szkeccset láthatunk, négy abszurd, szürreális ötletre építvén. A történetek banálisak, van ami vicces, van ami kevésbé, de olyan is akadt ami engem kifejezetten idegesített, hovatovább fárasztott. Egy üzletember nosztalgiával gondol vissza egy forró nyárra, amikor kis híján felborította kapcsolatát barátnőjével. A Rómába érkező amerikai házaspár férfitagja hirtelen felfedezi a zuhany alatt az új Pavarottit. Egy újdonsült házaspár sokat tanul egymás megcsalásából. Egy szürke kisember akire egészen addig senki nem figyelt, hirtelen a média középpontjába kerül látszólag nem tudni miért.
Aki nem vonzódik a szürreális cselekmények sorozatáért, az ezeket a történeteket sem fogja csippantani. Nekem leginkább az Alec Baldwinos szál tetszett, és nem csupán azért mert Ellen Page és Jesse Eisenberg is ott szerepelt. Page és Eisenberg is remek - utóbbinál észrevette bárki is, hogy tíz éve nem változik sem a frizurája, sem önmaga? - mint mindig, de Baldwin talán a legjobb. Ez a csóka olyan lett mint valami igazi jó bor. Beért öregkorára. Régen csak egy szépfiú volt nem különösebben tehetséges, az utóbbi időben azonban rendre jól választ szerepeket, már már azt mondhatom egyik kedvenc színészem lett. Robert de Niro igazán tanulhatna tőle, hogyan nem kell elhülyülni.
De összességében minden színész nagyon jól játszik, még a számunkra kevésbé ismertek is, Roberto Benigni olyan mint a legtöbb filmjében, aki szereti szereti, akit idegesít itt is fogja, Penélope Cruz meg valami hihetetlenül szexi a prosti szerepben. A legszörnyűbb azonban sose találnátok ki, maga Woody, azon gondolkoztam miközben néztem ezt a végletekig megöregedett, enervált kisembert, hogy eltelt 40 filmes év aminek során szinte minden ében készített egy mozit, és ő még mindig ugyanazt csinálja. Motyog, hebeg, tördeli a kezeit, és... és basszus unom már. Tudom hogy ettől ő Ő, de valahogy olyan mintha nem csak nem akarna mást, de nem is tudna mást. Maga a zuhanyzó tenorista története is végtelenül idegesített, persze mindegyik történet mögött ott a nem is annyira rejtett mondandó, de akkor is. Tud a mester ennél jobbat is, nem is csoda, hogy ez a filmje csak egy halkabb pukkanás volt. Néhány jó poénon, és pár szépen fényképezett totálon kívül másra nem nagyon fogunk emlékezni belőle akár már két nappal azután, hogy megtekintettük. Kár érte.
To Rome with Love (amerikai-olasz-spanyol, 2012, 102 perc) forgalmazza: Big Band Media rendezte és forgatókönyv: Woody Allen szereplők: Alec Baldwin, Jesse Eisenberg, Ellen Page, Woody Allen
A film főszereplője "R" (Nicholas Hoult) a zombi, aki megállás nélkül csak filózik mindenen. Kötődni szeretne valakihez, de nem tud, mert már kimúlt. Azonban minden megváltozik, amikor falatozás közben megpillantja élete szerelmét, Julie-t (Teresa Palmer), közben pedig kellemes zene szól a háttérben, ami még humorosabbá teszi a jelenetet. Talán éppen azért nem vesszük komolyan az egészet, mert az alkotók is viccet csinálnak belőle, az Alkonyattal ellentétben, ami nem azért volt poén, mert annak szánták, hanem éppen fordítva.
Szóval "Rómeó" őrült kötődést érez "Júlia" iránt, megmenti párszor az életét, és közben kezd újra emberré válni, amivel megfertőzi legjobb zombi haverját, akivel régen együtt hümmögtek az élet nagy dolgain. Beindul egy láncreakció, amely jó irányba tereli a rothadásnak indult lényeket.
Ugyanakkor nem teljesen rózsás a helyzet, mert van közben egy kis dráma, meg elválás, szóval a szokásos dolgok, de végül minden jóra fordul, amit már akkor is tudunk, amikor beülünk a moziba. Természetesen mivel alapvetően egy zombis filmről van szó, azért kellőképpen ijesztő, undorító és izgalmas is. Továbbá remek zenékkel fűszerezték az összképet.
A szereplőket nagyon könnyű megszeretni, a személyes kedvenceim Nora (Analeigh Tipton), aki Julie legjobb barátnője a filmben, valamint "M", aki "R" hümmögős cimbije.
A film végén kapunk egy-két elgondolkodtató pillanatot, amit csak könnyedén adagolnak, úgyhogy pont annyi, amit még el lehet viselni. Mindent összevetve, egy kellemes kikapcsolódást nyújtó mozi, amit akkor nézzünk meg, ha éppen életuntak vagyunk, de akarunk nevetni és talán borzongani is egy kicsit. Nekem bejött.
Warm Bodies (amerikai, 2013, 98 perc) forgalmazza: Pro Video rendezte és forgatókönyv: Jonathan Levine szereplők: Nicholas Hoult, Teresa Palmer, Dave Franco, John Malkovich
pontszám: 7]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130405-2212402013-04-05T00:00:00Z2013-04-05T00:00:00ZG.I. Joe - Megtorlás 3DG.I. Joe 2-ről, amikor egyértelmű, hogy nem nekem készült, mert már elmúltam 12 éves.
A kritikus lenéző fanyalgása pedig gyomorforgató számomra is, undorító ilyen kis fricskákat lehetne beszúrni, minden lagymatag dicséret mellé. Mert igazából ez egy közepes film, amit csak akkor tudsz élvezni, ha 8-12 éves kisfiúcska vagy. Most komolyan, amikor ilyen nevek röpködnek benne minden önirónia nélkül, hogy Kobra parancsnok, meg Barikád, meg Viharárny, meg még isten tudja, miket mondanak ki a színészek hangosan mindenféle kikacsintás nélkül, én meg alig bírom visszatartani a röhögésemet. A történetről nem túl fantáziadúsan annyit tudok megjegyezni, hogy olyan mintha tényleg egy kisgyerek dobta volna össze otthon a kis dzsíájdzsó katonáival. Igen, mint én anno. Persze van egy kis vicces pátosz, pár óvodás beszólás, meg kőmacsónak szánt duma, de ezek is inkább csak a szánalmasságuk miatt fakasztanak halvány, olyan brúszvilliszes mosolyt a szám szélére. Olyan elnézően, lenézően.
Na pfuj! Elhatárolódom magamtól! 10 évesen vajon mit írtam volna erről a filmről?
Talán valami olyasmit, hogy nagyon jó akciók voltak benne, amikor ott a hegyről lelógva szamurájkardoznak az nagyon tetszett, meg nem lehetett rajta unatkozni, mert végig történt benne valami. Meg az milyen durva már, hogy az elnökből kettőt csináltak, és az egyik gonosz volt, és atomháborút akartak, meg mekkora jók voltak már benne a robbanások. Apa mondjuk azt mondta, hogy szerinte csak egyszer nézhető, de én már alig várom, hogy megvegyük videón/dvd-n/blu-rayen, mert tök szívesen megnézném még egyszer. Ilyen katonákból már kaptam kettőt is, de szerintem összegyűjtöm az összes többit is Karácsonyig. Meg benne volt az a kopasz színész is, mondjuk nem szerepelt sokat, de nem baj, úgyis túl öreg már ilyen filmekhez.
Szóval apukaként egyszer talán érdemes ezt végigülni a gyerek kedvéért, mert maximálisan gyerekbarát moziról van szó, annak minden vértelenségével együtt. Sőt, még a jócsajt sem képesek fehérneműben megmutatni, nehogy a kicsik ilyet is lássanak. De hát most komolyan, ilyen címmel, egy gyerekfigurák alapján készült filmtől mi mást lehetne várni? Legjobban igazából a torpedós filmhez hasonlít, a Csatahajóhoz, vagyis egynek ha nagyon muszáj, és nagyon nincs más, akkor ez is elmegy, mert hollywoodi profi látványvilágról van szó, de ha kihagyjuk sem vesztünk semmit sem. És a 3D milyen benne? Jéé, volt benne 3D?
G.I. Joe - Retaliation (angol, 2013, 110 perc) forgalmazza: UIP-Duna Film rendezte: Jon M. Chu forgatókönyv: Rhett Reese, Paul Wernick szereplők: Channing Tatum, Dwayne "The Rock" Johnson, Bruce Willis, Ray Stevenson
pontszám: 5]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130403-2115362013-04-03T00:00:00Z2013-04-03T00:00:00ZKépszakadás - teljes agyszakadás
Scott Moore és Jon Lucasnak a Másnaposok után sikerült a nagy áttörés csináltak egy tini vígjátékot. A baj csak ott kezdődik, hogy ezt már vagy 20-an előttük megcsinálták, a még ennél is nagyobb baj pedig hogy sokkal jobban. Egy könnyed vígjáték helyett, egy erőltetett, "jaj mit tegyünk még bele hogy röhögjenek rajta" jelenetekkel megspékelt gusztustalanság mócsingot loccsantottak a nézők nyakába és fülébe. Itt meg is ragadnám az alkalmat, és szeretnék részvétet nyilvánítani a hányattatott sorsú maciért.
Egyik szereplő se volt hiteles vagy szimpatikus. Sem Justin Chon, sem Miles Teller, de még Skylar Astin - egyáltalán honnét szalajtják ezeket az idióta nevű színészpalántákat? - sem lopja be magát a szívünkbe. Hiába hánynak sugárban, de még a seggükkel sem képesek célt érni.
Szükség van még ilyen típusú tini vígjátékra? Gondolom igen, hiszen folyamatosan kerülnek a tizenévesek a bulizós korszakukba és akkor jó ha kéznél van egy ilyen alkotás. De a minőség azért nem mindegy náluk sem.
A történet logikája elég gyenge. Ugyanis a film három szereplője régi jó barátok és mégse tudják a haverjuk címét? A film alapkonfliktusa pedig erre építkezik. Buliról bulira kell járniuk hogy ezt az infót beszerezzék, aztán az is kiderül, hogy ez igazából egy kisváros, hiszen folyton ugyanott lyukadnak ki.
Egy este során számos buliban megfordulnak és miközben számos ital kifordul belőlük, holott csak egy sört mentek inni. Egész filmben ez a poén tetszett. De lehet egyáltalán ennyit inni? Jó persze ez csak egy film és mint tudjuk a filmekbe sokszor túlzásokat visznek. Amúgy meg a pasik örülhetnek a történetben felbukkanó jó pár lenge öltözettel ellátott diáklánynak.
Ezt a filmet nem fogom megnézni még egyszer és gondolom másoknál is hamar a süllyesztőbe fog kerülni. Sajnos nem lett egy Kalandférgek. Őszintén szólva az a véleményem, hogy egy ilyen filmet moziban levetíteni bűn. Adják ki nyugodtan DVD-n, de a moziközönség szemei elől rejtsék el.
21 and Over (amerikai, 2013, 93 perc) forgalmazza: Big Bang Media rendezte és forgatókönyv: Scott Moore, Jon Lucas szereplők: Justin Chon, Miles Teller, Skylar Astin, François Chau
pontszám: 5]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130402-2046352013-04-02T00:00:00Z2013-04-02T00:00:00ZDredd vs. A rajtaütésDredd legújabb feldolgozását állítsuk szembe a 2011-es indonéz filmmel, melyet máris sokan az elmúlt tíz év legjobb akciófilmjének kiáltottak ki. A dologra azért került sor, mert megtekintve a két filmet, rengeteg hasonlóságra, vagy csupán lényegtelen különbségekre figyelhetünk fel, amik már ár kísértetiesen egyeznek, néha pusztán olyan egyszerű szituációkban mint amikor a bérház lakosai menedéket adnak a főhősöknek. No de lássuk az összecsapást.
Adott egy toronyház, amit megtámadnak, a házban egy banda kábítószert készít, lezárják a házat és minden lakót a rendőrökre uszítanak. Elnézést nincs önöknek Deja vu-jük? Mert nekem nagyon és még a konyhába se kellett kimenjek érte. Olyan ismerős nekem ez az egész. Mintha már ez egyszer megtörtént volna. Igen tényleg a Dred-ben, amit egy hete néztem, vagy a Raidben, amit egy évvel korábban készítettek?
Láttam régen egy filmet, melynek címe Neon City volt. A jövőben játszódott és az atmoszférája olyannyira megfogott, hogy azóta sem láttam hozzá hasonló hangulattal bíró sci-fit. Egészen mostanáig.
A 3D-s Dredd-re még a gyerekkoromból megmaradt emléktöredékekkel ültem be. Meg kell hagyni nem sok reményt fűztem hozzá. Ugyanis a Sylvester Stallone főszereplésével készült 1995-s film, nekem nagyon nem tetszett. A karakterek számomra béna képregényfigurák voltak, akikért nem lehetett izgulni, hiszen mint az ilyen történetekben tudni lehet úgyis, hogy mindig a jó győz.
A mostani film elődjétől eltérően viszont sokkal sötétebb hangulatúra sikerült. Dredd-ről (Karl Urban), tényleg elhiszem, hogy komolyan gondolja, amit csinál és hogy akár meg is halhat a bevetés során. A ruhája nem csilivili játékkarakteres kinézetű, hanem egy az egyben kemény bevetésre tervezett, mely életmentő páncélként óvja viselőjét. Az, hogy Dredd nem egyedül száll szembe a bűnözőkkel, hanem társat kap méghozzá egy női szereplő (Olivia Thirlby) személyében igazán jó ötlet volt és a 3D-s jelenetekkel sem erőszakolták meg a filmet, kivitelezésük már-már művészi.
Az események akkor pörögnek fel csak igazán, mikor a két bíró Peach Treesbe érve, mely csupán egy a megszámlálhatatlan lakókolosszeumok közül a városban, összetalálkozik a Ma-ma klánnal. A banda feje ráadásul egy nő (Lena Headey), aki ezáltal ad a filmnek egy feminim beállítottságot.
Kegyetlensége már-már démoni és mindezt annyira hitelesen játssza el, hogy egész film alatt azon retteghetünk, hogy vajon még milyen kegyetlenkedést talál ki. Az elejétől a végéig igazi pörgős mozi, az embernek nincs olyan érzése, hogy leszaladna egy adag mogyoróért a közeli boltba, hogy feldobja a hangulatot. Vannak benne érdekes jelenetek, de egyáltalán nem brutális film, inkább taktikai sci-fi kategória. Olyan igazi Dredd film. A mozi bár külföldön megbukott, számomra érthetetlen mind a mai napig, de csak ajánlani tudom. A filmet volt szerencsém a díszbemutatón megtekinteni. Ezen a vetítésen a film előtt megnézhettük Ákos videoklipjét, amelyet a film egyes jeleneteiből ollóztak ki. A klip igazán remek alkotás. Bár azt nehezteltem, hogy mivel a film előtt vetítették le pár jelenetet lelőttek a filmből. Így amikor a filmet néztem, már tudtam mi fog következni.
Ehhez képest A rajtaütés egy tanulmány film. Mintha a rendezők megnézték volna a Dredd-et a moziban ahol szépen kijegyzetelték a filmes elemeket és pontról pontra leutánozták azzal az eltéréssel, hogy nem a jövőben játszódik, hanem nagyon is a jelenünkben. Illetve a fő gonosz itt férfi.
A film elején felsorolták mind azt a díjat, amit a film bezsebelt, nos én nem értek ezzel egyet. Nagyon kezdetleges alkotás ez az Indonézektől. Van még mit tanulniuk a filmkészítésről.
A kezdeti eligazításnál a fejem fogtam szó szerint, utána a fő gonoszt kell bemutatni és mint gonosz meg kell mutatni milyen kegyetlen is ő így természetesen megöl pár embert. Később az elit alakulat sikeresen lefegyverez egy fegyvertelen tévénézőt és egy boltból hazaigyekvő civil személyt. Igazán felkészült a zsoldos sereg. De amikor már az ellenségnek fegyvere is van ott csődöt mond a harcedzettség. Mégis milyen katonák ezek?
A verekedéses jelenetek viszont tényleg jól sikerültek. Ezek mentették meg egyedül a filmet, illetve a hozzájuk kapcsolódó poénok.]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130329-2347112013-03-29T00:00:00Z2013-03-29T00:00:00ZHoly Motors
Ne kérdezz, csak nézz, hiszen választ úgysem kapsz. A főszereplő Monsieur Oscar (Denis Lavant) egy fehér limuzinnal rója a város utcáit különböző szerepeket játszva. Élete napról napra csak egy színjátszás. Önmaga csupán arra pár percre lehet, míg egyik szerepből átváltozik egy másik szerepbe. Igazi énjét egyedül a sofőrje (Edith Scob) ismerheti. Illetve egykori szerelme, akit a film vége felé ismerhetünk meg Kylie Minogue alakításában.
Jó elegem van, most rögtön hagy szögezzem le: nem tetszett a film és felőlem meg is kövezhet érte a műértő moziba járó közönség! Sok minden eszembe jutott az alkotás megtekintése közben. Szürreális képi világ, abszurditásba hajló jelenetek, őrült szerepek. Épp ezért megtekintése csak erős idegzetűeknek ajánlott.
Léos Carax rendező szerintem erős narkotikum hatása alatt állt, amikor megálmodta ezt a furcsa és groteszk filmet. Egy nap hét szerep. Ennyi életet kell eljátszania a színésznek egy nap leforgása alatt. Igazából ez az ő élete is, hiszen saját magára már nem is jut idő. Az érzéseit is egy szerepbe sűrítve kapjuk meg.
Legszívesebben felállnánk és otthagynánk, de valami mégis ott tart minket. Az emberi kíváncsiság határtalan. Engem is csupán az tartott ott a mozi teremben, hogy vajon mégis mi lesz ennek a vége? Egyáltalán hogy lehet befejezni ezek után? Sehogy. Ez is csak egy átlagos munkanap volt és azután másnap minden úgyis kezdődik előröl. Legalábbis amíg van limuzin amiben ezeket a fantasztikus karaktereket leszállítják a nézőknek. Vagy inkább a limuzinok fantasztikusak? Nekem legalábbis nagyon bejönnek.
A film elején egy kis párizsi hangulat fogadott (bár inkább idegesítő volt a félórás harmonikaszó), az alkotás végén pedig a rendezőtől kérdezhettek a kíváncsi nézők. Mi nem voltunk kíváncsiak így inkább leléptünk.
Holy Motors (francia, 2012, 115 perc) forgalmazza: Szuez Film Kft rendezte és forgatókönyv: Léos Crax szereplők: Denis Lavant, Edith Scob, Eva Mendes, Kylie Minogue
pontszám: 5]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130327-1945382013-03-27T00:00:00Z2013-03-27T00:00:00ZAz időutazás nagy kérdéseiLooper! Igen, egész nap itt ülhetnénk? És a végén belegabalyodnánk? Komolyan, tényleg? Leginkább mert gőzöd nincs a sci-firől mi? Alacsony költségből készültél, kit érdekel, ez a film még inkább, csak van egy marha nagy előnye veled szemben, nem amcsi ahogy te vagy, hanem angol. Szóval legközelebb mielőtt belekavarsz az idő szövetébe, legalább valami logikus épkézláb történettel állj elő, amiben nincs kettőnél több paradoxon.
Már a címe felkeltette a figyelmemet, a kezdés pedig egy nagyszabású filmet vetít elénk, de erről szó sincs. Három barát kedvenc kocsmájában beszélget a sci-firől - ebből kettő geek, egy meg aki röhög rajtuk -, majd amikor az egyikük kimegy a klotyóra, találkozik egy csinos lánnyal, aki azt állítja jövőből jött, mert van a közelben egy időtörés, amit be kell foltoznia. Természetesen főhősünk bármennyire is szereti a sci-fit először áprilisi tréfának tartja a mesét, de miután ők maguk is rátalálnak a bizonyos időtörésre - mely hol máshol kapott volna helyet mint a férfi wc-ben - egyre mélyebbre gabalyodnak saját múltjuk, és jövőképük hiúságába.
Elsőre egy teljesen snassz tévéfilm benyomását kelti eme 83 perc, és az tényleg igaz, hogy sokat nem költöttek rá. Viszont az időutazásnak nem a sokféle helyszín a lényege, hanem hogy egy adott közeget, sokféleképpen más idősíkokban mutassunk be. Miért ne lehetne, ez egy kocsma, akarom mondani egy hihetetlenül hangulatos angol pub, ahol annyi Guinnes folyik le a barátok gigáján, hogy legalább két üveggel készítsünk be a film mellé. Ha mindenképpen be akarnám lőni az alkotást, talán Galaxis útikalaúz stopposoknak hangulatára készüljetek, és akkor nagy meglepetés nem érhet benneteket. Kifacsart abszurd gondolkodás, fanyar angol humor, és akár átlagosnak is mondható színészek, egyedül Anna Faris lehet ismerősebb, bár sok vizet nem fog zavarni.
A filmet egyebekben teletömték rengeteg utalással, amit azonban csak akkor fogunk levadászni, ha ezeket ismerjük - értelemszerűen nem lehet mindenkinek vicces ha valaki keveri a Star Treket a Star Wars-al. De lesz itt Vissza a jövőbe, Ki vagy doki?, Flash Gordon, Nyolcadik utas a halál és még sok sok nyalánkság. Ahogy meg kapja a magáét az alternatív valóság, Bradbury mára kult novellája, a pillangóhatás, de előkerül szinte minden elmélet amit kicsit is köthetünk az időutazáshoz. Ennek eredményeképpen érthető a film rövidsége, ugyanis rögtön megnézés után kezdhetjük is az elején, hogy feloldja a fejünkben felhalmozódott látszólagos parandoxonok sokaságát.
Szomorú tény, hogy a filmet az angol sorozatgyáros Gareth Carrivick készítette, akinek ez a egyetlen egész estés mozija, ugyanis egy évvel később meg is halt. Természetesen hazánkban ez a film is elérhetetlen,még vállalni kell egy tökös forgalmazót aki bevállalja, akár fapados verzióban is. Mindenesetre jó érzés, hogy az úgynevezett geek-kultúrára már nem csak és kizárólag úgy tekint a filmes élet, amit ki kell röhögni, és tipizálni mindenféle sportolni nem akaró, egész életét számítógép előtt töltő - kizárólag - fiúval.
Frequenty Asked Questions About Time Travel (angol, 2009, 83 perc) forgalmazza: - rendezte: Gareth Carrivick forgatókönyv: Jamie Mathieson szereplők: Meredith MacNeill, Chris O'Dowd, Marc Wootton, Anna Faris
pontszám: 7]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130326-2212322013-03-26T00:00:00Z2013-03-26T00:00:00ZKoldus puskávalHobo with a shotgun valahogy sokkal kúlabb, meg faszább hangzású, mint ez a vérgagyi "Koldus puskával", vagy legalább Csöves lenne, mert ugye már ott is annak szintek, és főhősünk a legalja. De szerencsére ez a legrosszabb pontja a filmnek. Azt hiszem Stallone elindított valamit amikor összekürtölte a nagy öregeket az első Feláldozhatókkal. A stúdiók elővették a régi nagyobb neveket, és mindenki belekezdett egy-egy önreflektáló ironikus projectbe. Ennek a hullámnak volt köszönhető, már a Machetében is feszítő Steven Segal, a nem rég mozikba került Erőnek Erejével, és a valószínűleg majd csak DVD-n bekúszó mai alanyunk.
Szegény Rutger Hauer nagy utat tett meg mire totálisan elfelejtették. A Szárnyas Fejvadász lázadó replikánsa, a Hitcher őrült stoppolója, vagy a Sólyomasszony délceg lovagja után viharos gyorsasággal következtek az elborult sci-fik, meg az akciók B-filmes szerepei. Az Őrült Stone - avagy 2008, a patkány éve, a Wedlock, vagy a Vak végzet még egész szórakoztató volt a maga módján, de a 90-es évtized aztán nagyon sok legendát kinyírt, és Hauert is kegyetlenül elkaszálta. Nem igazán találta a helyét ekkoriban, új szelek fújtak. Egy igazán említésre méltó szerepet sem tudnék felsorolni ezekből az időkből. Azután váratlan fordulatként 2005-ben két remek filmben is kapott szerepet, egyik a Sin City, másik a Batman: Kezdődik volt és ha mást nem is azt bebizonyította, hogy ha kap esélyt még most is van az öregben lehetőség. Azonban egészen 2011-g várni kellett, hogy megkapja a jutalomjátékot, amiben aztán ugyanúgy otthon lehet mint anno a 80-as évek derekán, csak ezúttal már bizony nagypapaként.
A film története hihetetlen faék, Hope Town nem szolgált rá erre a névre, egy igazi pöcegödör, egy lepratelep, amihez képest Sin City egy törvénytisztelő mintatelepülés. Főhősünk itt ugrik le a vonatról, mert reméli új életet kezdhet, azonban hamarosan szembesülnie kell vele, hogy nem volt ez túl jó ötlet. A helyi kiskirály terrorban tartja a még valamennyire becsületes lakosságot, de a fiatalok inkább bűnöznek és drogoznak, a nők meg ha szerencséjük van kiállhatnak valamelyik sarokra... HA szerencséjük van.
Ebből lesz elege névtelen főhősünknek, és amikor látja, hogy tisztességesen nem képes összekoldulni még annyit se amiből egyszerű álmát - egy fűnyírót, hogy kertészkedhessen - megvalósítsa, hát inkább egy vadászpuskát vesz vagyonán, aztán olyan irtásba kezd, hogy kő kövön nem marad.
Jason Eisener filmje egyszerre retek rossz, és veszettül szórakoztató, igazi trash alkotás, bűnös élvezet, és még sorolhatnám, ami ráadásul rekord alacsony költségből - 3 milka - lett kihozva úgy, hogy teljesen korrekt akciókat láthatunk, a vér literszámra fröcsög és még Hauer bácsinak is juthatott belőle egy szerep, hogy elvállalja a főszerepet. Az elsőfilmes direktor egy 2007-es ötletét dolgozta ki nagy filmmé, amely a Machetéhez hasonlóan egy ál-trailer volt a híres neves Rodriguez-Tarantino Grindhouse projectében. Szerencsére Eisener nem követte el azt a hibát, mint Rodriguez, hogy a trailer jeleneteit minden áron be akarta emelni a nagy filmbe ahol ráadásul még nem is Hauer játszotta a hobót. Filmje végig pörgős, egyre nagyobb hatásfokon, egyre brutálisabb képekkel operál, egyedül egy helyen bicsaklik meg, ahol nyilván valami malaszttal teljes mondandót szerettek volna átadni, de szerencsére nem sokáig tart, meg hát ez nem is az a film. Amúgy is épp elég társadalomkritika, hogy a mindenki által lenézett csövesbe több emberség és gerinc szorult mint bárki másba a városban.
Összességében bármikor fogyasztható a film, ha nem veted meg az efféle alantas szórakozást, ha nem akarsz enni film közben, mert a vér, és bél itt dögivel fog az arcodba repülni. Ha pedig Hauer nagy tisztelője vagy, akkor egyenesen kötelező mondjuk egy üveg tequila mellé. Talán mondanom se kell, hogy a filmet hazánkban jelenleg még nem forgalmazza senki, elvégre még csak két éves, és az ilyen filmeket, mint ez vagy a Super úgyse nézne meg senki.
Hobo with a shotgun (kanadai, 2011, 93 perc) forgalmazza: - rendezte: Jason Eisener forgatókönyv: Jason Eisener, John Davies, Rob Cotterill, Jason Eisener szereplők: Rutger Hauer, Nick Bateman, Gregory Smith, Brian Downey
Ez a film azért landolt nálam, mert amikor látok valamit a moziban, szeretem megnézni a főszereplő egy régebbi munkáját, mintegy bepótolandó a mulasztás, így, amikor megnéztem a Csapdát, hát elővettem EZT a Sziklától. Elöljáróban azt tudtam, hogy valami sci-fi, úgyhogy annyira rossz már nem lehet. A másik, amiért ezt választottam tőle, mert Puzsér Róbert, és Farkas Atilla Márton olyan jót szórakoztak rajta, hogy ez egy színész, és Sziklának hívják, mint valami pankrátort, és egy ilyen gagyi filmben játszik, nyilván saját produkció, hiszen még a neve is röhejes, Boxer Santaros. Na most a nagy röhögés közepette, sajnos egyikük se nézett utána, hogy The Rock nem volt mindig színész, és bizony azért emlékeztet a felvett neve egy pankrátoréra, mert az ürge 2000 előtt még TÉNYLEG pankrátor volt, és aztán gondolta kipróbálja magát színészként is. Nincs ezzel semmi baj, így kezdte Schwarzenegger, Stallone, meg Van Damme is. Az viszont már jóval nagyobb hiányosság, hogy ezt az elmebeteg katyvaszt, Richard Kelly barmolta össze, akinek nem mást köszönhetünk, mint a 2000-es évek egyik kultfilmjét, a Donnie Darkot. S minthogy azóta már túl vagyunk egy Dobozon is tőle, talán nem korai kongatni a vészharangot, hogy ez az ürge egyetlen filmre volt jó.
A történet szerint 2008-ra lezajlik a III. világháború, az USA teljes gőzerővel harcol a Közel-keleten, Afganisztánban, és Észak-Koreában. Mindeközben a médiának akkora szerepe lesz, hogy Boxer Santarost, a skizofrén színészt istenként imádják, és eltűnése, feltűnése kelt zavarokat az idő szövedékén. A nők pedig már tovább is léptek az egyenjogúság egy újabb szintjére, és mindent szex alapon döntenek el. Nincsenek érzelmeik, csak azzal dugnak akinek sok pénze van, vagy híres, ergo valami hasznuk származik belőle. Ebben a világban a legsikeresebb nők mind pornósztárok - mint a Sarah Michelle Gellar által játszott Krysta Now. Példa. Tudjátok miért MOST a neve? Mert ha meg akarod baszni, akkor megbaszhatod MOST. És ebben a filmben így szórják a mentálpornót, két akció közt, minden nagyobb átkötés nélkül jön egy nő, kinyilvánítja, hogy márpedig ha faszt akar szopni, akkor faszt fog szopni, és most és azonnal, és ezt minél hangosabban teszi, valami nyilvános helyen, és ez teljesen elfogadott. A toplistát vezető dal pedig a "Tinipornó teljesen oké".
De a filmnek nem az a baja, hogy debil, hogy polgárpukkasztó, hogy ocsmány, és cseppet sem vonzó. Még csak nem is az, hogy viszonylag jó színészek úgy játszanak mintha óvodások lennének - Sean William Scott legalább próbálkozott könyörgöm, rögtön dupla szerepben. Hanem az, hogy tökéletes értelmetlen. Húsz percenként elveszti a néző a cselekmény fonalát, meg az érdeklődését, öt teljes napig tartott, míg ezt a 145 percet - még leírni is sok - letudtam. A Schindler Listájával is végeztem három nap alatt.
Kelly nyilván valami olyasmit akart, mint a Donnie Darko esetében - Cannesban majdnem megölték az ürgét a premier napján - de míg ott egy csomó embert megérintett, és volt mondanivalója, meg hangulata, itt az egész összefolyik, mint amikor a gyereke csinál valamit gyurmából, aztán a végén az egészet összetapicskolja. És akkor ráadásul még unalmas is, értelmetlen, hosszú, unalmas, a totális siker receptje. Mintha valamit akarna mondani, szájba rágni, művészkedni, de egész egyszerűen nem megy. Pedig van itt vérengzés, pornó, drog, minden trendi dolog. Félóránként zenei betétek, és nem lehet felfogni, hogy ez hova akar kifutni, pedig a szereplők folyamatosan mondják most mi történik. Egymásnak is, meg van narráció, és mégse lehet érteni ki, mit és miért csinál. Miért történik az, ami.
Bizonyos szempontból a film hasonló a Cosmopolis öncélú katyvaszához, de ez még annál is rosszabb. Ez a világ egyik legrosszabb filmje, a CGI undorítóan gagyi, a zene még elmenne, mert Moby alkotta, de ő is érdemelje csak meg, nehogy többet ilyen szemétben vállaljon szerepet. És mindez azért szomorú, mert egy B-C-ZS filmen lehet röhögni, az simán egy kettes, amit a haverokkal vagy sörrel élvezni lehet. Ezt a filmet semmi nem menti meg, mert nem tehetségtelen alak barmolta össze, hanem egy elismert rendező, népszerű színészekkel, nem kevés pénzből.
Mindezekért a világ egy legrosszabb filmjeként tekintek rá, mert egy mákszemnyi élvezeti faktor sincs benne. Ezen a trágyán egyetlen dolog segít, a fejlövés.
Southland Tales (amerikai-német-francia, 2006, 145 perc) forgalmazza: Best Hollywood rendezte és forgatókönyv: Richard Kelly szereplők: Dwayne "The Rock" Johnson, Sarah Michelle Gellar, Sean William Scott, Christopher Lambert
pontszám: 1]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130320-2254102013-03-20T00:00:00Z2013-03-20T00:00:00ZDjango elszabadulSamuel L. Jackson, akit szinte minden filmjében rühellek, itt a legnagyobb arc, mi több a filmnek olyan frenetikus szinkront rittyentettek, hogy ebből látszik lehetne ma is jó szinkron csak lenézik aki csinálja. De visszatérvén a filmre, Mr. T. ezúttal westernt eszkábált, ami ritka mint a fehér holló, akarom mondani mint a néger a lovon.
Most megosztok veletek egy kis szakmai titkot. Mutass száz filmkritikust, és abból 99 imádja ezt a palit. De nem csak úgy ám, hogy rajong érte, szabályszerűen kemény pénzeket fizetne azért hogy egy fülledt éjszakát tölthessen el vele - és elsősorban férfiakról van szó. Mindezen szellemi falloszfényezés oda vezethető vissza, hogy valamikor az ezredforduló előtt ez az ürge készítette el a Ponyvaregényt, ami aztán a 90-es évek egyik nagy sleeper hitje lett, kultstátuszt teremtett, és hosszú évekig rendezőnknek esze ágában sem volt felkelni a jól megrakott babérokról. Utána azonban kiderült, hogy inkább csak ilyen olyan amolyan filmekre futja tőle, Jackie Brownt a rajongók is inkább értetlenkedve fogadták, a Kill Bill két részével sikerült egyszerre rajongókat és pfujolókat teremtenie - aki szereti az egyest, általában nem rajong a folytatásért, és vice versa -, ha pedig emlegetjük a Halálbiztost, akkor ott már kényszeredett félrenézéseknek is lehetünk szemtanúi. Az úriember a Becstelen Brigantyk viszonylagos sikerével köszörülte ki a csorbát, de speciel az a film nekem csak Christoph Waltz miatt jelentett pár emlékezetes pillanatot. Ideje volt hát valami olyat készíteni, ami mindenkinek tetszik, s jelentem ez bizony - sajnos, nem sajnos - sikerült is.
Igen jól sejtitek, én vagyok a századik. Kifejezetten gyűlölöm ezt az embert, főleg ha olyasmiket hallok kollégák szájából, hogy "én nagyon respektálom ezt az embert" vagy "mélységesen tisztelem a munkásságát". Ez egy mezei fan szájából ez még elmegy, de egy olyan embertől, akinek részben munkája is hogy filmeket nézzen kicsit meredek, mert rögvest elárulja, mennyire ismeri a kevésbé mainstream filmvilágot. Tarantino mikor filmet készít, mindig egyfajta zsánerben gondolkodik, előveszi a B, C, Zs filmek garmadáját, kiveszi mindegyikből a jó jeleneteket, és azt beleszövi a cselekménybe, gyakran copy paste. Jobb esetben más kontextusba helyezi, kicsit elmaszatolja, ne lehessen annyira felismerni, és mintegy "tisztelgésként" alkalmazza. A zenénél ez már jobban észrevehető, egyetlen saját dallam se készült soha semelyik filmjéhez, mindig úgy válogatja össze a trackeket más filmekből - meglehetősen jó ízléssel. A forgatókönyvírás amihez már kicsit tehetségesebb is gyakran kiált egy kis turbózásért, így azt baráti körének beköpéseivel javít fel - értsd szégyentelenül ellopja amikor azok egy egy borgőzös éjszakán brainstromingolnak. Magyarán szólva Tarantino olyan mint egy kukás, aki innen onnan összeguberálja a hozzávalókat, aztán az utca végén készít belőle egy pop art szoborszerűséget. Van akinek ez művészet, van akinek meg egymásra hányt szemét. Van akinek ez tetszik, és van akinek nem. Hát nekem nem.
Ennek okán kitalálhattátok, hogy a spagetti western legjobb fordulatait láthatjuk egy filmbe tömörülve, klisé klisé hátán, de mindez egy elegáns stílussal tálalva, nem olyan zavaróan, mint előző filmjeiben. A történet akár el is hanyagolható, de azért írjunk róla. A címszereplő Django, itt most egy fekete rabszolga, akit felszabadít a fogorvosból vált fejvadász Dr. King Schultz, aki igyekszik mindig törvényesen eljárni, hogy érinthetetlen legyen. Első körben csak egy rutinmunkához van szüksége a fekete srácra, de miután összehaverkodnak, és megtudja, hogy Django ki szeretné szabadítani nőjét, közösen tervet kovácsolnak, hogy ez sikerüljön is. Calvine Candine birtokára azonban nem olyan könnyű bejutni, hiszen az arisztokrata meglehetősen közveszélyes, tenyérbemászó, és határtalanul ostoba is.
A szereplők ahogy az lenni szokott, egytől egyig jók, talán csak a címszereplőt alakító Jamie Foxx volt haloványabb a kelleténél, érezhető a minőségbeli zöttyenés amikor Waltz már nincs mellette. Apropó Waltzról sokan azt mondják ugyanúgy játszott mint a Brigantykban, szerintem ez nem igaz, egész egyszerűen Tarantino ugyanolyan cikornyás mondatokat írt neki, és ezért érzik ezt sokan. Leonardo DiCaprio nagyon jó élete első gonosz(?) szerepében, de aki mindent visz, a már bevezetőben is egekbe magasztalt Samuel L. Jackson, akinek itt minden rezdülése, mozdulata, beszólása aranyat ér. A probléma még mindig ott van, hogy ez az ember - még mindig az egész produkció szellemi atyjáról beszélünk, azaz Tarantino - egész egyszerűen nem tud normális női karaktereket alkotni. El is gondolkoztam, hogy lehet nem látott még igazi nőt... 16 évesen képzeltem el ilyen idealizáltan a nőket, akik kedvesek, aranyosak, és várják a négert fehér lovon.
Persze Amerikában fajsúlyosabb ez az egész néger kérdés - 135 éve fel vagytok szabadítva, nyugodjatok már le -, Spike Lee álszent módon ki is verte a huppot, mert sok a niggerezés, meg a film legtöbb poénja abból fakad, hogy ebben a korban a feketéknek kuss volt a nevük, és Django rendre olyasmiket csinál amit csak fehér embernek szabad - pl. lovon jár. A zenékre megint nem lehet gond, egyedül a ganxta hip-hopot hanyagolhatta volna ez az elmebeteg, meg a film végi ötlettelenséget is megspórolhatta volna magának, de hát csak nem bírt a vérével, vagy egész egyszerűen addigra elfogyott az ihlet. Arra pedig ki sem térek, hogy a telt házas moziban egyedül én röhögtem egy jót a Franco Nero előtti főhajtáson, mert talán eddigre már rájöttél, ebben a filmben még cím se új.
Django Unchained (amerikai, 2012, 165 perc) forgalmazza: Intercom rendezte és forgatókönyv: Quentin Tarantino szereplők: Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson
pontszám: 9]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130319-2049322013-03-19T00:00:00Z2013-03-19T00:00:00ZCsapdaKamarás Iván legyen a hangja????? -, és lehet eredeti hanggal azért élvezhetőbb csemege ez. Egy elég érdekes dologra hívja fel a figyelmét a nézőnek, azon kívül, hogy tudjuk, nem lopnál autót, nem lopnál tévét, nem lopnál filmet, és nem rendelnél online fél kiló extasyt, hogy azután az FBI lekapcsoljon, és bevarrjon 15 évre a sitkóra.
Az USA-ban ugyanis él egy cuki törvény, hogy akit ennyivel lekapcsolnak, nyilván nem maga akarja elfogyasztani, hanem vélelmezik, hogy árusítani szeretné, ergo drogkereskedő, úgyhogy a minimum büntetése 15 év, nem számít a megbánás, nincs enyhítő körülmény, első alkalom vagy hasonlók, kizárólag az ügyészen múlik mennyit javasol, amire az esküdtszék rábólint. Alsó hangon is hét év a minimum amit ilyen esetben az illető leül, kivéve ha feldörzsöl valaki mást. Így akarják felszámolni a kábítószer hálózatot a szervek, ez esetben drasztikusan csökkentik a letöltendő büntetést 1 max 2 évre, amiből a nagyja felfüggesztett. Tehát spiclinek lenni megéri.
Én legyek az utolsó aki a drogdílerek mellé áll, mert valóban nem szép dolog nyerészkedni a sok lövős, nyelős, szipós szerencsétlenen, DE azért egy nemi erőszak se kutya, hát még egy különös kegyetlenséggel elkövetett szaftos gyilkosság, és még sorolhatnám. Ezek mindegyike kevesebbet kap odaát is, vagyis pusztán gazsasági okokból fekszik rá a kormány a kábítószerre. És azért különbséget lehetne tenni egy rossz életű díler, meg egy hülye gyerek közt, aki egyszer kipróbálta. Magyarán szólva elcseszett egy világban élnek az óperenciás tenger túloldalán is.
Na most Szikláék, erre az egyetlen kitételre alapozták egész filmjüket, ahol Rock a kamionos self-made man első házasságából való fia lépre megy, - "azért vannak a jó barátok" - és mivel gerince van inkább dutyiba vonul. Miután azonban megkapja az első kezelést, apucinak leesik, hogy fiából ha nem is csinálnak királylányt, a tíz év eléggé meg fogja viselni, úgyhogy elhatározza majd ő rendet tesz. Rock filmjeiben mindig van egy pont amikor elhatározza, majd ő rendet tesz. Tulajdonképpen erről szól az élete. Így kerít egy kapcsolattartót, aki bemutatja egy alvilági figurának, akin keresztül aztán a mexikói kartell egyik legrettegettebb vezérének szállítójává válik, viszonylag hamar.
A film abból a szempontból nem is rossz, hogy azt mutatja be, egy átlagember vajon mit tehetne - én speciel összeszarnám magam ha fegyvert fognának rám - ilyen helyzetben. És ebből a szempontból nem rossz látni Rockot egyszerű családapaként, aki új családjának biztonságát is kockáztatja, előző házasságából származó fia ballépése miatt. Azonban meglehetősen hiteltelen és megmosolyogtató néhol a történet, mert azért egyből bedobni valakit a mély vízbe - mindkét oldalról -, egyből megbízni benne, vagyis vannak itt lyukak, nem tudom a készítők mennyi alvilági figurával beszélgettek el előtte, vajon egy ilyen direkt marketingen alapuló beépülés egyáltalán lehetséges lenne-e így?
Színészek terén nincs gond, én Rockot valamiért nagyon bírom, szerintem egyre jobban bizonyítja, hogy van benne kurázsi, csak nagyon hülyén választ szerepet. A filmben feltűnik Susan Sarandon is mint egy vérszívó hárpia, az igazi kedvenc azonban a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Barry Pepper aki már játszott egy hasonló filmben, csak ott a másik oldalon állt (Utolsó éjjel). A teljesség kedvéért megemlítendő a jómunkásembört alakító Jon Bernthal is, akitől simán hülyét kapnék ha összefutnék vele a nyóckerben.
Azonban tartok tőle, hogy Rick Roman Waugh filmje hasonlóan előző két próbálkozásához hamarosan eltűnik a süllyesztőben, és csak mint a Szikla egyik rosszabb filmjére fogunk emlékezni ha meghalljuk a Csapda szót. Nem akarok ízetlenkedni, de a rendezőúr azelőtt kaszkadőr volt, és azért nem minden nap avanzsál valaki onnét a kamera mögé, ez a film sem a szabályt erősítő kivétel, miszerint kaszkadőr maradj a tripla szaltónál.
Snitch (amerikai, 2013, 112 perc) forgalmazza: Big Bang Media rendezte: Rick Roman Waugh forgatókönyv: Justin Haythe, Ric Roman Waugh szereplők: Dwayne "The Rock" Johnson, Jon Bernthal, Susan Sarandon, Barry Pepper
pontszám: 6
UI: mint említettem a szinkron valami retek volt, úgyhogy a hat pont Sziklának szól, meg annak, hogy talán a film élvezhetőbb eredeti nyelven, egyébként csak 5, úgyhogy így kezeljétek.]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130318-1850382013-03-18T00:00:00Z2013-03-18T00:00:00ZAnthony Sheenard - A csonkolás művészeteA csonkolás művészetével kapcsolatban, de azt hiszem aki ismer, az tudja ha valaki én aztán ott ütöm az öreget, ahol csak lehet. Szóval jöjjön egy kis vagdalkozás.
A könyvet a Graal Kiadó adta ki még 2006-ban, külsőleg minden szempontból megegyezik a Mellékhatásnál is olvasottakkal. A borító már más tészta, ilyen kritikán aluli, hányaveti munkával már elég rég találkoztam, főleg akkor érthetetlen, ha ugye tudjuk, hogy a kiadónál Sándor ezt minden bizonnyal eldönthette tulajdonosi jogai alapján. A Hősök tere egyik szárnya látható az elülső borítón, mely folytatódik a hátsón, és épp ereszkedik le az égből valami photosoppolt, elnézést paintbrushholt sci-fi űrhajó szörnyűség. Rémes, főleg ha azt nézzük, hogy semmi köze egyik novellához sem, csak jelzi, hogy itt afféle urbánus sci-fit fogunk olvasni. Már ha létezik olyan hogy urbánus sci-fi...
Sándor novella termelését leginkább a Monas apó sorozatból ismerem, nem mondom, hogy rajongtam érte, de kétségkívül volt hangulatuk, sci-fit viszont most olvastam tőle először.
A kötet két részre bomlik, Az elsüllyedt idők hat, míg Az emberi kaland nyolc novellát tartalmaz, nem igazán értettem a tagoltságot, de majd Sándor kijavít, mi is a különbség a két csoport közt. A műveket ezúttal sorrendben mutatnám be. Kezdjük.
Vitézi becsület
A novella egy alternatív Magyarországon játszódik, ahol ki mások, mint megint a nácik kavarják a kavarnivalót, megint a holokauszti bűnöket a középpontba állítván. Ez csak nekem unalmas? Az első Mars utazó hirtelen rádöbben lehetett volna máshogy - ugye milyen jó most? -, mintha az író azt racionalizálná utólag, amit Voltaire igyekezett már háromszáz éve cáfolni, vagyis minden így van rendben, ez minden világok legjobbika. Talán még ehhez illene legjobban a borító de nem értem miért nem használták ki a ziccert a készítők, hogy a szobrokat kicseréljék, pl. Szálasi egy ilyen világban nyilván onnét integetne. Az író szerint ez a kötet legjobb novellája, szerintem nagyon nem. Üres, unalmas, nem fut ki sehova, és lóg a vége a levegőben - ez nagyon sok írásra jellemző a válogatásban, hogy az író egész egyszerűen nem tudott mihez kezdeni a hőseivel, hiányzik az ív és valahol egyszer csak véget ért a novella. Ez a történet különben is kisregényként, vagy regényként érdekesebb lett volna, semmint összecsapva egy novellányi hosszúságban. Nem szép.
Elhantol idő
Eme novellával kezdődik Pablo Neruda fölösleges biflázása, mert idézetei semmilyen kapcsolatban - ha csak nem politikai - nem állnak az adott művel. Az iromány egyébként egy hangulatnovella, amolyan ha nem lenne benne a kötetben nem igazán hiányozna, nem emlékezetes. Ez a jelző egyébiránt majdnem mindegyik Nerudás idézettel megáldott műre igaz.
Az örökség
A kötet első jobb novellája. Egyetlen baj a címe, mert a magyar irodalomban, ez kb. a 800. novella amit AZ örökség címén olvasok, a Cherubionnál legalább egy tucat kering. De egész jó időutazásos story, itt a helye.
Őrt állók
Ezen novellával nem igazán tudok mit kezdeni, ha képet akarsz kapni Sheenard kacifántos agyvelejéről, ezzel kezd talán, nem is igazán sci-fi ez már, inkább fantasy, ami elképzelhető, hogy jobban fekszik az író úrnak. Mindenesetre sajátos novella, nem a kedvencem.
Határértékek
Kifejezetten élvezetes novella, amilyen rövid olyan jó, el is gondolkoztam, hogy csupa ilyen petárdát kellett volna összegyűjteni, és akkor ez egy remek válogatás lenne. Emlékezetes, élvezetes, olvasmányos, és humoros. Amilyennek egy novellának lennie kell.
Multikulti
Hogy ez mekkora egy baromság, ha az előző után rögvest ezt olvasod, megkeseredik szájad íze, melyben az egyik testőr, - igen, A három testőrből - sci-fi környezetben műmájerkodik. Mit, és hova, meg minek? Kusza, és erőteljes öncélúságot éreztem rajta. Ez az első részt lezáró novella, ez a bizonyos "túl sok" kategória.
Lázadás a Holdon
Ezt bizony nagyon rutinmunkának éreztem, semmi kiemelkedő, nem rossz, de nem is kifejezetten jó, amiben az lenne a poén, hogy a Holdon is ugyanolyan szekciók vannak, mint jelenleg a Földön, csak itt országos nagyságban. Így belegondolva, inkább rossz.
Mi a nevük a ciklonoknak?
Drámai hangvételű novella, jó kifutási idővel, feszesen tartott cselekménnyel, és hatásos befejezéssel. A legjobb, a Nerudás idézettel ellátottakból.
Hogyan készítsünk magunknak házikedvencet
Talán a legjobb novella a válogatásban, beteg, nagyon érdekes, és a sci-fit is úgy használja, hogy meglepő és mégis mulatságos legyen. Ezt a vonalat kellett volna nyomnod Sheen, és akkor ez egy remek best of the best válogatás lett volna. Volna.
Tolvajok
Szintén beteg novella, az előző hangvételében, mely már nem is sci-fi inkább szürreális történet, itt gondolkoztam el először, hogy mi a fenének nem ilyesmiket ír csak, és fölösleges erőltetni a túlzott technikai leírásokat, hogy alátámasszuk a fi-t egy kis sci-vel. Láthatóan nagyon jól megvagyunk e nélkül is.
A csonkolás művészete
A címadó novella szintén beteg darab, de ez már TÚL beteg - többet nem ülök melléd -, egyértelműen azért került ez a borítóra, mert az olvasót megfogja, vajon mi lehet ez? De mikor elolvasod, ráébredsz, hogy egy tök érdektelen hülyeség. Elképzelhető, hogy egy novellaválogatás ÖNÁLLÓ címet is kaphatna, mintsem kiválasztanak egyet a sok benne lévő novella címe közül...
A gourmie látogatás
Ezt a novellát gyomorforgatónak, profánnak, és undorítónak találtam. Undorító, hogy ilyesmi egyáltalán kiadásra került, undorító, hogy ilyesmi egyáltalán papírra íródott, és undorító, hogy egyáltalán megfogant az író agyában. A téma nem kevésbé undorító, legalábbis ebben a formában. Nem más ez mint egy propaganda szócső, átvitt értelemben az író szubjektív gondolatairól mint általános értékítélet a valóság kifordításáról.
Valami élő
Unalmasan kezdődő, fokozatosan érdekessé váló, sokat ígérő novella remek vonalvezetéssel, amely a végén ismét kipukkad, ha valamit ennyire fokozunk, nem árt ha kellő suspenset helyezünk az egész mögé. Ez esetben egy sci-fi környezetbe oltott lélektani dráma sokkal jobban illett volna erre az egészre, amihez minden adott volt, de el lett rontva mert tucatakcióvá degradálták, annak viszont sem nem elég izgalmas, sem nem elég hosszú.
Mennyi az úthossz?...
Nem rossz, de sokkal jobbakat tartalmaz a kötet, körülbelül a feléig érteni se lehet mi akar ez lenni, és majd megkérem az írót magyarázza el mit akar az idézet jelenteni, ugyanis nem tudtam dekódolni akárhogy kerestem a megfejtést szellemi háztartásom tárházában.
A kötet inkább csalódás mint valami hihetetlen jó válogatás, tartalma jobb pillanatokat, de legalább a 70%-át kiszedtem volna, és más, hasonló hangulatú, befejezett novellákkal cseréltem volna ki. Ezek után igazán érdekel milyen lesz a ránézésre profibb A láthatatlan város, persze nem ígérem, hogy az ismertető jövő héten érkezik...
Anthony Sheenard - A csonkolás művészete - 264 oldal, 1980 huf. Kiadja: Graal Kiadó (2006)
UI: az ár, elképzelhető, hogy egy rejtett poén, és egy évszámra utal, amikor születtem]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130314-1935592013-03-14T00:00:00Z2013-03-14T00:00:00ZSkyfall
Arra is rájöttem azonban, hogy leginkább azért nem írtam erről a filmről, mert egészen egyszerűen nem tudok miről írni vele kapcsolatban. Talán vesézzem ki, hogy Daniel Craig sokak szerinte egyáltalán nem jó Bond - pláne, hogy szőke, ezt eddig észre se vettem -, mégis már ez a harmadik film, és a vele zajló éra kétségkívül a legérdekesebb filmeket foglalja magában. Egy lendületes, mítoszokat döntögető reboot Casino Royale, egy pocsék folytatás Quantum Csendje, és most egy igazán személyes Bond film, a Skyfall, melyben talán többet tudunk meg kedvenc tenyérbemászó ügynökünkről, mint eddig 22 részben. Legalábbis annál jóval többet, hogy issza a vodka-martinit.
Dicsérjem talán a színészeket? Az antagonistát parádésan alakító Javier Bardemet, aki egy igazi kaméleon ember, bármit kell eljátszania, ő határtalan ügyességgel, és eleganciával oldja meg. Legyen szó elmebeteg sorozatgyilkosról, Nem vénnek való vidék, vagy amorózóról Vicky Christina Barcelona, és most a gyarló emberiség fölött álló, magabiztos, de ugyanakkor bosszúszomjas, megkeseredett homokost. Ugyanígy nem érdemes ódákat zengenem Judi Denchről, vagy a határtalanul ellenszenves Ralph Fiennesről sem, aki látott tőlük bármit az tökéletesen tudja, most is ugyanolyan tévedhetetlenek.
Nem írok Sam Mendesről sem, aki egyik kedvenc rendezőm, ha nem hiszed járj utána, mondjuk itt, vagy itt, és mégis eleinte kétkedően fogadtam, miért akar ő egy Bond filmet rendezni. És mindeközben nagyszerűen megoldotta a feladatot, lám ilyen amikor a mohó producerek hagynak érvényesülni egy szakmájában tehetséges férfiút. És ha már technikai háttérnél tartunk, akkor nem beszélek Roger Deakinsről sem, akinek kreatív beállításai mellett olyan gyönyörű képeket köszönhet a Skyfall, mintha egy-egy képeslapot nézegetnénk a totálokban bemutatott helyszínekről. És végképp nem említem meg Adele dalát sem, mert egyrészt a rádió rojtosra játszotta, másrészt elég lesz a főcímig várnod, hogy meggyőzzön, ez az egyik létező legjobb betétdal,- de legalábbis ami az elmúlt húsz évben készült Bond filmhez.
Szóval úgy döntöttem minderről nem írok egy büdös sort sem, mert a történet, a Bond stílus, a viccelődés, hogy az ügynök nem illik e korba, ahol már hipster Q-k is megférnek, a kaland, az egzotikum, a feszült akció, és a profin kivitelezett dramaturgia elviszi a hátán az egész filmet, ha úgy tetszik önmagáért beszél. 140 perc ilyen gyorsan még nem pörgött el vásznon és akár szereted Bondot, akár nem, minderről magad is meggyőződhetsz ha végre befejezted a hiábavaló olvasást, és elhúzol a moziba!
Skyfall (angol-amerikai, 2012, 140 perc) forgalmazza: Fórum Hungary rendezte: Sam Mendes forgatókönyv: John Logan, Patrick Marber, Neal Purvis, Robert Wade szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes
Húúú. Wes Anderson valami hihetetlen hangulatos filmet tett le az asztalra, melyben ha úgy vesszük semmi sem történik az égadta egy világon, de mindez a semmi annyira élvezetes, hogy akár végtelenített szalagon is vetíthetnék felőlem egy egész héten keresztül. A történet középpontjában három fivér áll, akik apjuk halála óta nem beszéltek egymással, és legidősebb testvérük minthogy önálló élete nincs, így elhatározza ad neki célt, ami mi sem lehetne más, minthogy felkutassák anyjukat, aki sok sok éve hátat fordított a valós világnak, és elutazott valahová Tibetbe, hogy a remete létnek hódoljon.
A film ezt az utat követi, és egy ideig úgy néz ki, az egész a vonaton játszódik, aminek lesznek állomásai, történik mulatságos, és drámai helyzet egyaránt. Ahogy azonban az élet, úgy a vonat is vakvágányra terelődhet, eltévedhet, sőt végső esetben ki is siklik ha nem vigyázunk, hogy aztán az végtelen sivatagban elérjük a szellemi energiáink zenitjét. Ismerjük mi egyáltalán önmagunk? Tudjuk, hogy mit akarunk, vagy csak valamit követünk amit meghatároztak előttünk mások, amiről azt feltételezzük ez a helyes út. Mert a nyugati ember számára csak egyféle gondolkodás létezik, és ugyan hol másutt ütközne ki ez a kontraszt, mint a mesés Indiában - ahol már Phileas Fogg is csupán az élete értelmét hozta magával.
A hangulat, és a nagyon szép képek, és egyedi megoldások mellett, a színészi játék is kiemelkedő, ami Adrian Brody, vagy Jason Schwartzman nevét ismerve még annyira nem meglepő, de itt van nekünk Owen Wilson, aki filmet bebugyolált fejjel nyomja végig tökéletesen. Az apróbb szerepekben pedig láthatjuk a gyönyörű Amara Karant, a még gyönyörűbb Natalie Portmant, és a nem annyira gyönyörű, de nagyon tehetséges Bill Murrayt is.
Anderson a lagymatag Tenenbaum, a házi átok, és a sokak által ostorozott Édes Vizi Élet után olyan filmet hozott létre, mely kicsit többet tesz a felszín kapargatásánál. Ugyanakkor tudom olyan rendezővel van dolgunk ami nem jön be mindenkinek, a semmit is lehet feltölteni élettel, lehet róla mesélni érdekesen is. Számomra pedig már eleve az megadta az alaphangulatot hogy egy vonatos film - imádok vonatozni. A remek zenei betétek mindezt további szintre emelik, aki pedig Indiába tervez egy kirándulást előtte vessen egy pillantást a filmre, utána hátha kétszer is meggondolja. Más valamiről álmodozni, és megint más megkapni, nem minden esetben járunk az utóbbival jól, meglehet kiábrándulunk az egészből.
Azonban filmélménynek közel tökéletes legyen szó éjszakai mozizásról, esti kikapcsolódásról, vagy délutáni időmúlatásról nass mellé. Remélem titeket is beszippant az élmény, és nem elejtitek el még sokáig.
The Darjeeling Limited (amerikai, 2007, 91 perc) forgalmazza: 20th Century Fox rendezte: Wes Anedrson forgatókönyv: Roman Coppola, Jason Schwartzman, Wes Anderson szereplők: Owen Wilson, Adrian Brody, Jason Schwartzman, Bill Murray
pontszám: 8
UI: ha pedig valakit érdekel a film behatóbban, vadássza le a Hotel Chevalier című 13 perces filmeskét, mely tovább árnyalja a karakterek motivációit]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130312-1657352013-03-12T00:00:00Z2013-03-12T00:00:00ZFinal Cut - Hölgyeim és UraimPálfi György legújabb filmjében.
Meg kell hagyni nagy fába vágta a fejszéjét mikor is több tucat filmből ollózta össze alkotását. A film során láthatjuk, hogy a különféle jelenetek bár különböző filmből kerültek bevágásra a végső, vágott verzióban mégis szép egységet alkotva az egész cselekményt lekövethetjük.
Az igazi nő (többek olyan, mint Gina Lollobrigida, vagy Ava Gardner, de kicsit Audrey Tautu-s is, de hasonlít picit Monica Belluccira is) és az igazi férfi (sármos mint Jean-Paul Belmondo, de macsós is mint Bruce Willis, kissé esetlen, mint Charlie Chaplin) találkozása, botlásaik és a szerelem kiteljesülése. Ez maga a film.
Elgondolkodtató, hogy hányszor filmre vitték már a férfi és a nő találkozását, kibontakozó szerelmüket és persze a bonyodalmakat is. A film megnézése előtt nem néztem utána, hogy mit is fogok látni, így elég érdekes volt szemlélni a film eleji jeleneteket és vártam már mikor kezdődik el az igazi film, amikor is rájöttem, hogy ez már bizony az. Érdekes érzés volt látni a különböző filmeket - egyiket ismertem, a másikat nem - melyek mégis egységet alkottak. Bár az a meglátásom, hogy rajzfilmekből nem kellett volna bevágni jeleneteket. Jobb lett volna, ha teljesen csak élőszereplős filmeknél marad a rendező.
Láthattunk részletet többek között klasszikusnak számító alkotásokból: Ének az esőben, Színbád, La dolce vita, 9 és fél hét, Titanic, Avatar, Drakula, Die Hard.
A dalokat is nagyon eltalálták, hatásosak voltak és megindítóak. Az alkotás végén pedig felsorolták mind azt a filmet, amiből a jeleneteket kivágták illetve a zenei betéteket is. A moziba járók többsége szerintem nem szokott ott maradni egészen a stáblista végéig ha egy mozifilm véget ér. Itt viszont szinte a teljes moziközönség ott ült a helyén és olvasta a hosszú listát.
Ezen film megnézése után kedvet kaptam megnézni majd egy-két régebbi filmet. Pl. Marcello Mastroiannitól vagy Sophia Loren-től, esetleg Greta Garbo-tól. Úgyis hanyagolja őket a mainstreamimádó közönség. Ideje őket pótolni. A filmet ajánlom az érettebb korosztálynak, nekik igazi felüdülést szerezhet.
Adventureland (amerikai, 2009, 107 perc) forgalmazza: - rendezte és forgatókönyv: Pálfy György szereplők: -
pontszám: 7]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130311-2212402013-03-11T00:00:00Z2013-03-11T00:00:00ZKalandparkKristen Stewart TUD játszani. Sőt, ez a pics még okos is. Tudom ez elsőre eretnekségnek hangzik, de ha így vélekedsz, ne is olvass tovább, inkább menj el most rögvest a legközelebbi "DVD-tékába" - elnézést nem tudom visszafogni a röhögést - és nézd meg ezt a filmet. Igazából nem nagyon láttam tőle semmit ami nem Alkonyat - a Pánikszobában meg még nagyon kicsike -, de most gondolj kicsit bele. Ott nem igazán kellett villantani semmi színészi tudást, drogos távolba révedés, meg szájtátás öt részen keresztül, és egy csapásra híres lett, meg irigyelt, és a középpontba került, az emberek beszélni kezdtek róla, miközben betegre kereste magát, amiből még az ükunokája jövőjét is megalapozta. Ugye, hogy nem is olyan hülye?
Gregg Mottola harmadik nagyjátékfilmjében visszaröppenhetünk az ártatlanság korába, egészen pontosan 1987 nyarára, amikor a film főhőse James - Jesse Eisenberg kiváló alakításában - azon kapja magát, nem hogy az európai útra nem tud elmenni, de még az áhított egyetemi jelentkezése is veszélybe kerül, ha nem talál magának valami melót, mert apját kirúgták és a család pár szintet visszaesett a társadalmi ranglétrán.
Így kerül a helyi vidámparkba - nyilván a frappánsabb hangzás miatt kapta a film a Kalandpark nevet - ahol három hónap erejéig belekóstolhat a nagybetűs ÉLET-be. Az első fizu, az első nagy szerelem, első nagy csalódás, az ártatlanság elvesztése, és az első lépések megtétele a felnőtté válás rögös útján, a felismerés,hogy szüleink körül nincs rendben minden, hogy apu egyre többet vedel, és hogy tetteinkért egyre inkább mi vagyunk a felelősek.
Mindezt egy csodás nyáron, nevetéssel és sok sok tanulsággal átitatva. Pazar film a Kalandpark, nem is gondoltam volna ezt róla, hiszen a vámpíros csaj, meg a zsebhokis románcából ugyan miféle filmet lehetne készíteni, ha nem valami nyáltengerben úszó rémálmot. Nos Mottola megmutatta, lehet ilyet is, mert mindketten tehetségesek, ha jó szerepeket kapnak.
Eisenberg azért nem olyan meglepő, mert A Közösségi Háló óta lehet tudni, hogy s srác aranyat ér - legalább annyira mint Michael Cera -, a nagy meglepetést egyértelműen Stewart hozza, hogy mennyire más amikor egy értelmes, és izgalmas forgatókönyv figuráját játssza, mely elképzelhető hozzá is közelebb áll, semmint az elérhetetlen, éteri szépség, aki a vámpírlétet válassza, hagyjuk is ezt.
A Superbad, és a Paul közt készült alkotás jóval komolyabb mint amit megszokhattunk a rendezőtől - ő is Apatow köpönyegéből bújt ki, szóval így nézzük a filmet -, még Ryan Reynolds is teljesen korrekt.
De a legfrankóbb az a hangulat amit áraszt a film magából, egy korszakról, melyben még ott volt az, ami a mostani balatoni aranypartos marhulásból már végképp elveszett.
Adventureland (amerikai, 2009, 107 perc) forgalmazza: Fórum Hungary rendezte és forgatókönyv: Greg Mottola szereplők: Jesse Eisenberg, Kristen Stewart, Martin Starr, Bill Hader
pontszám: 7]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130308-2055412013-03-08T00:00:00Z2013-03-08T00:00:00ZLenyűgöző teremtményekAlkonyat. De hát így jár az, aki megszegi a saját szabályait, miszerint nem hallgatok más véleményére filmekkel kapcsolatban, de ezt most igenis nem tartottam be. Hibáztam így bűnhődnöm kellett.
A film első öt percében balsejtelmem igazolást nyert, ugyanis rájöttem, hogy ez tényleg egy nagyon rossz film. Ilyen mondatokat egy fiú szájába adni? Már csak az hiányzott, hogy a pasi rózsaszín ágyban és hálóingben alszik és az a bizonyos melegedős zene szóljon a háttérben.
Aztán a folytatásban ez egyre csak mélyült, sziruposodott. Mégis mikor lesz ennek vége? Még meddig hiszik azt a rendezők, hogy annyi elég hogy tinik, szerelem, meg különleges képességek? A történet meg mondva csinált, unalmas, béna benyögések durva párbeszédköntösbe bújtatva. Már a címet se értem miért lennének lenyűgözőek? A filmben ők az Igézők. Akkor lehetett volna frappánsan ez a címe. Egyből jobban hangzik. Bár akkor se mentette volna meg a filmet. Szóval a Menthetetlenek még jobb lett volna.
Minden forgatókönyv szerint alakul, a különös lányt Lena Duchannes (Alice Englert) naná, hogy mindenki utálja a suliban, aztán persze kiderül, hogy szuper képessége van és természetesen beleszeret Ehan Wate (Alden Ehrenreich), aki eddig az osztály legdögösebb csajával járt, de dobta, mert ő szerelmet akar. Hihető. Egy igazi lúzer karakter. De ez a szerelem is hogyan alakul ki? Elég hozzá pár álomkép. Rólad álmodom már minden éjjel akár énekelhetjük is.
Feltűnik a színen Jeremy Irons is (Macon Ravenwood) meg kell jegyezni magyar nemesi öltözetben. Gondoltam, na végre beindul a történet, remény gyúlt legalább az ő szájába nem adtak béna mondatokat. De szerepe nem volt több, mint egy korábbi filmjében a Sárkányok háborújában. Úgyhogy Irons neve is ma már nem garantál semmit. Pénzért mindent. Ugyanígy később csatlakozik Emma Thompson (Mrs. Lincoln) is. Ő is elevickélt a filmben. De amúgy ne mondja már nekem senki, hogy egy ízig-vérig keresztény nő Brownie-t fog sütni?
Bizony tini film ezért kell bele dögös csaj, na és persze dögös verda. A filmben három fajta kocsi márka képviselteti magát Ford, Mercedes, BMW. Elvégre a 15 éveseknél megszokott, hogy kocsival járnak középiskolába. Mi sem természetesebb ennél. Kicsit Alkonyat, a végén pedig egy kis Pillangóhatás, de mégsem, szentségtörés azt a filmet ezzel egy lapon említeni. Elrontották ezt az egészet úgy ahogy van, könyv adaptáció ide, könyvadaptáció oda (de inkább oda), ha jót akarsz magadnak, ne nézd meg. Olyan rövid az élet, két órát bármi mással legyilkolhatsz.
Beautiful Creatures (amerikai, 2013, 125 perc) forgalmazza: Pro Video rendezte és forgatókönyv: Richard LaGravenese forgatókönyv: Brian Tucker szereplők: Alice Englert, Alden Ehrenreich, Jeremy Irons, Emma Thompson
pontszám: 4]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130306-1834302013-03-06T00:00:00Z2013-03-06T00:00:00ZMegtört város
Eredeti ötlet egy gramm sincs a filmben. Semmi olyat nem tudtunk meg, amit előtte más rendezők ne vittek volna mozivászonra. Ugyanakkor felettébb unalmas párbeszédek sorát kell végighallgatnunk. Ráadásul nevek armadáját zúdítják a fejünkre ahelyett, hogy végre történne is valami igazán izgalmas, lényeges, vagy bármi más ami ki tudna egy pillanatra is zökkenteni ebből a monoton celluloid égetésből.
Az egész film alatt összesen egyszer láthattunk akciójelenetet. Ez egy autós üldözés volt, ami viszont életszagúra sikerült, így egyetlen pontként, tetszett és értékelhető. A végén a csavarra már az elején rá lehet jönni, legalábbis ha háromnál több filmet láttál már életedben, nem erőltették magukat az alkotók árnyalással, vagy palástolással. Egy másik jó pontja a filmnek, hogy Russell Crowe-t eleddig nem nagyon láthattuk negatív szerepben pózolni. Ő játssza Nicholas Hostetler polgármestert, akiről kiderül egy-két kellemetlen dolog.
Film vagy whiskey reklám? Moziban ülve - whiskey nélkül - még inkább keserves szenvedés volt végig kísérni a film alakulását. Mindenesetre biztos jobban szórakoztam volna rajta egy whiskeys pohárral a kezemben. Ugyanis a sok alkoholos jelenettől már kicsit befordultam, hm vagy inkább kívánós lettem a nem is annyira bújtatott reklámoktól? Strigulákat kellett volna húznom a film alatt. Ennyit még egy teljes Dallas évad során sem vedeltek. Bár lehet azért volt a sok alkohol, mert a színészek sem bírták józanul végigjátszani ezt a blőd marhaságot. A történet szerint ugyan csak Billy-nek (Mark Wahlberg) gyűlik meg a gondja az alkohollal, így igyekszik mindenképpen jóban lenni vele. De végtére is mindenki kezében megjelenik az ital előbb vagy utóbb, szóval piál az egész megtört város.
Cathleen Hostetler (Catherine Zeta-Jones) alakítása elhanyagolható, sejtelmesnek akarják mutatni karakterét, de nem igazán sikerült ezt elérni. Nem értettem a reakcióit, de amúgy is csepp ő a nagy whiskey tengerben, mert az egész film egyszerűen logikátlan, mintha szlopált volna itt a stáb is derekasan a forgatás előtt, után, vagy épp alatt. De nem kezdek spoilerezni, isten óvjon mindenkit tőle. Főleg a végétől, ami pedig tömény giccs. Nem lehet ezt józanul bírni, hol van már a whiskeyem?
Broken City (amerikai, 2013, 109 perc) forgalmazza: Pro Video rendezte: Allen Hughes forgatókönyv: Brian Tucker szereplők: Mark Wahlberg, Russell Crowe, Catherine Zeta-Jones, Justin Chambers
pontszám: 3]]>http://www.fatumteam.com/blog/index.php?entry=entry130305-2212572013-03-05T00:00:00Z2013-03-05T00:00:00ZÍgéret földje"Az ország, amely tönkreteszi a földjét, önmagát teszi tönkre." - Franklin Delano Roosevelt
Amikor egy békés kisváros szép zöld gyepét és tökéletesen barna földjét egy nagyhatalmi multi meg akarja vásárolni, hogy gázt vezessen be, a felajánlott összeg hallatán gondolkodás nélkül igent mondunk mi, kapzsi, halandó emberek.
Az előző egy mondat össze is foglalja, hogy miről szól Gus Van Sant Arany Medve díjra jelölt filmje. Egy pár szót mindenféleképpen érdemes említeni róla. Például nem elhanyagolható, hogy a főszereplő, Matt Damon a forgatókönyvírásban is segédkezett. Steve-et az előbb említett cég küldte McKinley kisváros lakóinak meggyőzésére, hogy beleegyezésüket kérje a munkálatok megkezdésére. Egy munkatársa kísérte el, Sue Thomason (Francis McDormand), aki bármennyire is kegyetlen munkát végeznek, azaz átverik az embereket, a végsőkig kitart e szép hívatás mellett.
A kisbetűs részt kihagyva, mert a pénz az úr, úgyis mindenkit sikerül majd rávenni az aláírásra több ezer dollár hallatán. Csakhogy akadnak még környezetvédők, kiknek fontos az állat és növényvilág, és a jól bevált lefizetés sem működik. Ráadásul pont egy olyan makacs kisvárost fogott ki Steve, ahol egy volt geológus felvilágosítja a talajfúrásokkal járó veszélyekről a lakosságot. Kemény dió, vajon sikerül megtörni őket? Az állítólagos környezetvédő sem az, akinek a város hiszi.
Szinte már megható, és túl szép, hogy igaz legyen az otthonhoz, a farmhoz való kötődésük ezeknek az embereknek. A pénz jól jön ebben a gazdasági válságban, de ennek is megvan a maga ára. Méghozzá a szennyezés. Nem hangzik olyan borzalmasnak ez a szó, mégis életek kiirtása a következménye.
És hogy film közben, miért ásítozik az ember, mikor egy ilyen fontos dologról van szó, mint a környezetvédelem? Én azért, mert keveset aludtam, biztos a körülöttem lévő többi ember is...
A figyelmünket egy szerelmi szállal tartják fent, ami aztán Steve döntését a munkájával kapcsolatban is alapos változtatásra készteti. Tehát valóban értelmes dolgot sikerült papírra vetni, aztán megfilmesíteni, és mivel ez dráma, nem is az akció jeleneteket hiányoltam belőle, hanem még több komolyabb fordulatot, különben a kutyát se fogja érdekelni, hogy elgondolkozzon. Kifejezetten tetszik, hogy akadnak még olyanok, akik nem csak szórakoztatással próbálnak a nézőkre hatni, és még több hasonló történetű/témájú filmet szeretnék a mozikban, talán kicsit nagyobb hangsúllyal.
Az ígéret földjén, vagyis az USA-ban nem lett eget verő nagy siker, hogy hazánkban mennyire lesz az, hamarosan kiderül.
Promised Land (angol, 2012, 106 perc) forgalmazza: Budapest Film rendezte: Gus Van Sant forgatókönyv: Dave Eggers, Matt Damon, John Krasinski szereplők: Matt Damon, Frances McDormand, John Krasinski, Rosemarie DeWitt
;)
;)
